.

2014. április 1., kedd

Csokoládés-gesztenyés halom

 Egy kis nassolni való annak, aki szereti a krémeset, gesztenyéset és csokisat. Egy dologra kell vigyázni: hamar tűnnek el a tányérról.


Hozzávalók a tésztához: 5 tojás, 5 evőkanál liszt, 4 evőkanál cukor; a krémhez: 25 dkg gesztenyepüré, 2 evőkanál porcukor, 1 evőkanál kakaó, 2 dl habtejszín, 1 evőkanál rumaroma; a tetejére: 10 dkg étcsokoládé, 2 evőkanál olaj, szeletelt mandula

Elkészítése:
  A sütőt 180 fokra bekapcsoljuk.
  A tojást habosra verjük a cukorral, hozzáadjuk a lisztet és beleforgatjuk.
  Nagy tepsibe sütőpapírt teszünk, a tésztát beleöntjük és 10 perc alatt megsütjük.
  A krémhez a gesztenyepürét elkavarjuk a porcukorral, a kakaóval, a rumaromával. A tejszínt habbá verjük.
  A tejszínnel kikavarjuk a gesztenyepürét. A kihűlt piskótából 5 cm-es korongokat vágunk.
  A krémből egy kávéskanál segítségével a piskótakorongokra halmozunk egy-egy kúpot.
  A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, az olajjal elkavarjuk. A halmokra csurgatjuk úgy, hogy bevonja. Szeletelt mandulával díszítjük .



3 megjegyzés: