Azért tetszett meg, mert azt írta, hogy a boltival megegyező ízű. Na, most elkészítettem. Az állaga fantasztikus, sűrű akár a boltié. Az íze is finom, de a ketchup szakértő lányom szerint nem pont ugyanaz mint a bolti. Ettől eltekintve kente rendesen a melegszendvicsére:-)
Így készítettem:
4 kg paradicsom
1,5 kg alma (édes és savanyú vegyesen)
80 dkg vöröshagyma
25 szem szegfűszeg
25 szem fekete bors
3 kk só
40 dkg cukor
1,25 dl 10%-os ecet
A paradicsomot megmostam, kettévágtam, csumáját kiszedtem.
Az almát megmostam, kettévágtam, magházát kiemeltem.
A hagymát megpucoltam, cikkekre vágtam, a paradicsommal és almával együtt főni tettem. Egy kissé meg is nyomkodtam, így levet engedett a paradicsom. Sűrűn belekevergettem. Addig főztem amíg minden megpuhult, ezután passzírozón átengedtem.
A kapott léhez tettem a sót, cukrot, ecetet. A fűszereket gézbe kötöttem, a végén kivettem.
Így főztem 2 órát lassú tűzön éppen rotyogva. Ezután botmixerrel jó krémesre összeturmixoltam.
Végül üvegekbe töltöttem, tetejüket jól rácsavartam és pokrócok közé tettem dunsztolódni.
Rákerestem az eredeti receptre, itt megnézhetitek.
Nagyon szép:) Nlam a Jamie - féle a nyerő:)
VálaszTörlésIgen, az is nagyon finom. Lehet teszek el egy adagot olyat is, a tavaly hamar elfogyott:-)
TörlésJól hangzik, finom lehet és az állaga is szép a fotón! :) A házilag készített ketchupnak szerintem sokkal intenzívebb az íze, mint a boltinak, pont ettől olyan finom! :)
VálaszTörlésKöszönöm Hankka!:-)
TörlésGyönyörű a színe, meg az állaga is:) Ez soha nem lesz olyan, mint a bolti, mert nincs benne ízfokozó és a többi adalék, ez csak jobb lehet:) Szép hétvégét kívánok:)
VálaszTörlésKöszönöm:-) szerintem sem tud olyan lenni mint a bolti, de ebbe tudom mi van:-)
TörlésSzép hétvégét Nektek is!
Nincs is jobb a házinál! :)
VálaszTörlésAz biztos Millye! :-)
TörlésIgaza van a lányodnak! Olyan sosem lesz...csakis jobb!! :)
VálaszTörlésMindenképp megéri dolgozni vele, ezt már tudjuk:-)
Törlés