Hozzávalók a tésztához: 20 dkg liszt, 20 dkg cukor,
4 tojás, 1 teáskanál sütőpor, 8 evőkanál hideg víz, csipet só; a krémhez: 25
dkg cukor, 6 dl tejszín, 6 dkg fehér csokoládé; továbbá: 60 dkg eper, 1 dl
citromos tea.
Elkészítése: 22 cm-es tortaforma aljába sütőpapírt
helyezünk. A tojásfehérjét egy csipet sóval, 4 evőkanál hideg vízzel kemény
habbá verjük. A tojássárgáját a cukorral kikavarjuk, majd a megmaradt 4
evőkanál hideg vízzel eldolgozzuk. A lisztet a sütőporral elvegyítjük, majd a
habbal felváltva a tojássárgájához keverjük. A tésztát a formába simítjuk és
előmelegített 180 fokos sütőben megsütjük. A tejszínt felforrósítjuk. Egy magas
edényben a cukrot állandóan kavargatva karamellizáljuk, majd fokozatosan hozzáöntjük
a tejszínt. Kavargatva lassú tűzön főzzük, amíg az egész cukor fel nem oldódik. A
fehércsokoládét hozzáadjuk és hagyjuk kihűlni. Egy éjszakára hűtőbe tesszük,
másnapra besűrűsödik és összerakás előtt felverjük elektromos habverővel. A tésztát lapjában háromfelé vágjuk, a krémet három részre osztjuk. Az alsó lapot meglocsoljuk a citromos
teával, rásimítjuk a krém egyik részét, rá a második lapot. Meglocsoljuk
teával, kirakjuk megmosott, félbevágott eperszemekkel, rásimítjuk a krémet,
majd befödjük az utolsó lappal. Meglocsoljuk teával, rásimítjuk a megmaradt
krémet, a tetejét eperszemekkel díszítjük és tálalásig hűtőbe tesszük.