Rég nem sütöttem sem kenyeret, sem zsemlét. Most tennem kellett valamit, mert este vettem észre, hogy nem lesz elég a kenyerünk. Ezek a zsemlék csak fél órát keltek, majd formázás után még 15 percet és bevándoroltak a sütőbe.
Újra visszaállok a kifli, kenyér, zsemle gyártásra.
30 dkg kenyérliszt
20 dkg teljes kiőrlésű tönkölyliszt
3 dkg friss élesztő
1,5 dl savó (vagy víz)
1,5 dl tej
1 kk só
1 kk cukor
3 ek olaj
Tetejére:
1 tojássárgája
kevés tej
magok
A langyos tejben elkavartam a cukrot és belemorzsoltam az élesztőt. Hagytam felfutni. A többi hozzávalóval együtt addig dagasztottam amíg már nem ragadt, szépen összeállt sima tésztává. Letakartam és 30 percet pihentettem. Ezalatt szépen megnőtt. Kiborítottam, finoman átgyúrtam, 9 részre vágtam. Mindenik darabot kerekre formáltam. Egy 26 cm-es tortaformát kiolajoztam, a gombócokat belerakosgattam, újra letakartam és még 15 percig pihentettem.
A sütőt előmelegítettem 180 fokra. A megkelt cipókat tojássárgás tejjel lekentem, magokkal megszórtam és 20 perc alatt készre sütöttem.
Még melegen rácsra tettem, letakartam egy terítővel, így hűltek ki.
Valami szépek!
VálaszTörlésKöszönöm:-)
TörlésNagyon szépek. Még sosem sütöttem péksüteményeket. De talán majd egyszer!
VálaszTörlésEz is olyan Piroska mint a torta, vagy bármi más készítése. Egyszer nekifogsz, aztán nem hagyod abba:-)
TörlésCsodaszép ez a zsemlekoszorú! Ez az, amit én soha sem fogok tudni megsütni, csak irigykedem nálatok. Majd jövök meglesni a gyártási technológiát.
VálaszTörlésDehogynem tudod Nea! Csak láss neki.
TörlésNagyon szépek lettek:) Ilyet én sem sütöttem még:)
VálaszTörlésKöszi Kati:-) csak biztatni tudlak:-)
TörlésJaj, de szépek lettek :-)
VálaszTörlésKöszi Marka:-)
TörlésIstenien néznek ki! AZt hiszem nekem is meg kellene próbálkoznom az itthoni péksüti sütéssel :) abban legalább nem találnék gatyamadzagot mint minap a helyi pékség kenyerében :/
VálaszTörlésAz igen! Ki tudja mit meg nem etetnek velünk. Amit Te sütsz legalább tudod mi van benne.
TörlésNagyon szépek lettek! Ilyen csodás képek láttán mindig megfogadom, hogy én is sütök; aztán valahogy elmarad ...
VálaszTörlésMajd eljön az ideje.
TörlésÉn sem sütöttem már hetek óta kenyeret vagy péksütit, de remélhetőleg a hétvégén nem lesz már olyan meleg és akkor készül valami finomság nálunk is. Már nagyon hiányzik!
VálaszTörlésNagyon szépek lettek a zsemlék! :)
Télen többször sütök kelt dolgokat, most viszont én is megkívántam:-)
TörlésTélen gyakran készitem én is, nagyon szeretjük! Guszta lett nálatok is:))
VálaszTörlésJönnek a hidegek, mehet a sütő többet. Köszi:-)
VálaszTörlésDe szép! Csuda jó dolgokat készítesz. Picit rég jártam erre, nem győzöm végignézni ezt a sok finomságot és szépséget. :)
VálaszTörlésKöszi Gabriella! Jó, hogy itt vagy!:-)
Törlés