A túrótorta bármilyen gyümölccsel kombinálva nagyon finom. Most cseresznyével készítettem. A karamell benne és a tetején egy plusz, finom ízt ad neki. Igazán másnapra érik össze, csak tudjuk kivárni.
Hozzávalók a piskótához: 3 tojás, 15 dkg cukor, 10
dkg liszt, 3 evőkanál hideg víz, 2 evőkanál kakaópor, 1 tasak vaníliás cukor, 1
kávéskanál sütőpor, 1 csipet só; a karamellhez: 35 dkg cukor, 12 dkg vaj, 2 dl
tejszín; a krémhez: 70 dkg tehéntúró, 50 dkg cseresznye, 15 dkg porcukor, 2 dl
tejszín, 2 tasak vaníliás cukor
Elkészítése: A lisztet a kakaóval és a sütőporral
elvegyítjük. A tojások fehérjét a sóval, a vízzel habbá verjük, hozzáadjuk a
cukrokat és egyenként a tojássárgáját is. Beleforgatjuk a kakaós lisztet, majd
23 cm-es, sütőpapírral bevont tortaformába öntjük és 180 fokra előmelegített
sütőben megsütjük. Hagyjuk teljesen kihűlni. A karamell öntethez a cukrot
melegíteni kezdjük. Az edényt mozgatva teljesen megolvasztjuk. Hozzáadjuk a
puha vajat, elkavarjuk, majd beleöntjük a tejszínt is. Néhány percet főzzük,
amíg elkezd sűrűsödni. Hagyjuk kihűlni. A krémhez a túrót áttörjük, hozzáadjuk
a cukrokat és a felvert tejszínhabot. A cseresznyéből néhány darabot félreteszünk
díszíteni, a többit kimagozzuk. A lapot kettévágjuk, megkenjük karamellel,
rakunk rá egy sor cseresznyét, rásimítjuk a krém háromnegyedét. Újabb sor
cseresznye következik, majd beborítjuk a piskótával. Tetejére kenjük a
megmaradt krémet, karamellt csorgatunk rá és a félretett cseresznyével
díszítjük.
Azt a mindenit! Ez aztán a torta! :) Isteni finom lehet!
VálaszTörlésKöszi, finom volt! :-)
TörlésKöszi, az volt :-)
TörlésHát ez nagyon finom lehetett!
VálaszTörlésFinom volt, hamar eltüntettük :-)
TörlésUhhhh nagyon guszta! Kérhetek egy szeletet? :)
VálaszTörléstermészetesen :)
Törlés