A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hal. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. március 6., csütörtök
Vegyes falatok
Egyszerű kis falatkákat készítettem, most éppen tojáskrémmel és tonhalkrémmel, de majdnem bármit tehetünk a kenyérfalatokra, amit csak kitudunk kavarni. Minél színesebb, annál jobb. Vendégvárónak kitűnő előétel, de a gyereknek vacsorára is megteszi.
2014. január 19., vasárnap
Tonhalas szendvicskrém
Egyik este gondolkodtam, hogy milyen kencét készítsek reggelire-vacsorára. Adott volt egy tonhalkonzerv. Mivel már rég nem kavartam halkrémet, gyorsan megszületett a döntés. És még mennyire jó döntés! Azt képzeljétek el, hogy a Fiam egész héten csak halkrémes kenyeret akart enni vacsorára. Mikor este megkérdeztem mit vacsizik, a válasz: halkrémes kenyér, tea. Másnap ugyanez, harmadnap újra. Így történt, hogy egymásután háromszor kavartam ki halat. Nem csak Ő ette, mi is :)
2013. november 18., hétfő
Halászlé halkonzervből burgonyagombóccal
A párom imádja a halászlét, persze azt az eredetit amit sok különböző halból főznek. Most egy gyorsabb változatot készítettem halkonzervből. Hogy legyen valami tartalmas is benne, burgonyagombóc került bele. Finom lett!
2013. november 15., péntek
Babos tonhalsaláta
Ha gyorsan kell laktató és finom ételt készítened, ajánlom ezt a salátát. Csak bontod a konzerveket, kis ez-az és máris falatozhatod.
2013. november 12., kedd
Halas szendvicskrém
2013. október 28., hétfő
Pizza Hut - a puha pizzatészta
Pizza mindig és mindenkor jöhet, kedvencünk. Majdnem heti rendszerességgel készítem. Eddig a megszokott vékony, kissé roppanósabb tésztát készítettem a jól bevált receptem szerint. Itt megnézhetitek.
Csakhogy van nekem egy nem nyugvó Párom, aki ha valahol valami jót eszik azt otthon is el kell készítse. Így járt a pihe-puha tésztájú pizzával is amit Debrecenben evett. Addig keresett-kutatott, amíg rátalált erre a receptre amit természetesen ki is próbáltunk. Csavargattam a fejem a 10 dkg élesztőhöz, nagyon soknak tűnt, de elkészítettük nem változtatva a recepten.
Fantasztikusan puha tészta lett a végeredmény. Zoltán pedig csak hümmögni tudott evés közben, hogy igen, ez az amit keresett.
Ha szeretitek a nagyon puha pizzatésztát amely még másnap is ugyanolyan finom, nem szárad ki, akkor ezt próbáljátok ki, megéri!
2012. június 25., hétfő
Fűszeres, olajos hal
A rokonlátogatás horgaszással párosult, a zsákmányból a következő finom vacsora készült.
1 kg hal
4 cikk fokhagyma
3 babérlevél
1 kk szemes bors
só
olaj
A megtisztított halakat bevagdossuk, besózzuk. A kuktába olajat teszünk, kb. 1.5 dl, belefektetjük a halakat, megszórjuk a szemes borssal, az apróra vágott fokhagymával és a babérlevelekkel. Felöntjük 2 dl vízzel és kb. 30 percig főzzük, majd fedő nélkül még jó 15 percig, amíg a víz elpárolog róla. Leszűrjük, hűtőbe tesszük amíg az olajos réteg megkocsonyásodik. Citromkarikákkal tálaljuk.

2012. május 19., szombat
Hamis ikra
Régi kedvenc kence, reggelire, vacsorára egy finom citromos tea kíséretében egészséges étel.
1 db őrölt halkonzerv
1,5 dl paradicsomlé
2 ek gríz
fél fej hagyma (nekem most egy szál újhagyma)
1 dl majonéz
só
bors
A paradicsomléből és a grízből sűrű pépet főzünk. A majonézbe belekavarjuk a halat és a paradicsomos péppel összevegyítjük. Belevágjuk a hagymát és ízlés szerint fűszerezzük.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)