.

2014. június 3., kedd

Tárkonyos szűzérme galuskával

 
Általában krumplipürével szoktuk fogyasztani,  most galuskát készítettem mellé. A fiam jobban díjazza pürével, nálunk mindkettő nyerő. Friss tárkonnyal készítettem, de lehet ecetessel is, így aromásabb lesz.

Hozzávalók: 0,5 kg szűzpecsenye, 1 vöröshagyma, 1 dl tejföl, 1 evőkanál liszt, 1 evőkanál aprított tárkony, húsalap lé, só, bors; a galuskához: 40 dkg liszt, 2 tojás, 2,5 dl víz, 1 teáskanál só

Elkészítése: A húst megmossuk, karikára vágjuk, olajon mindkét oldalán fehéredésig sütjük. A hagymát apróra vágjuk, olajon megfuttatjuk, felöntjük a levessel, beletesszük a tárkonyt, majd a húsokat is és összepároljuk. Fűszerezzük sóval, borssal. A lisztet a tejföllel elkavarjuk és a kész húsra öntjük. Néhány perc alatt besűrítjük. A lisztet elkavarjuk a sóval, a tojásokkal és annyi vízzel, hogy közepesen lágy masszát kapjunk. Nem kell kidolgozni, csak elkavarni. Bő, lobogó, sós vízbe szaggatjuk a galuskákat és kifőzzük. A szűzérmével tálaljuk.

Megj: Húsalap lé helyett házi ételízesítőből vagy leveskockából is készíthetünk alaplét

4 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta, én is pürével kérném, a férjemnek viszont a galuska a kedvenc körete, neki jöhet így ahogy van! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megoszlik nálatok is :-) bárhogy finom. Postázom :-)

      Törlés
  2. Így még soha nem készítettem szűz érmét. Biztosan kipróbálom.

    VálaszTörlés