2013. október 31., csütörtök

Mártogatós tojáskrém

 Reggelivel kezdjük a napot mindig, de sokszor elhangzik, hogy mit egyek? Főleg a lányom szokása, hogy áll a kinyitott hűtő előtt és sűrűn kérdezgeti, hogy mit egyek?
Ezt a tojáskrémet este pillanatok alatt kikavarhatjuk, reggel csak bedobunk egy pirítóst és ezzel mártogatjuk. Finom mellé a citromos tea.

2013. október 30., szerda

Gazdag málé

 Van egy csomó puliszkalisztem, ezért született az az elhatározás, hogy hetente készítek valamit belőle. Amit nagyon szeretünk az a juhtúrós puliszka jó sok tejföllel, de van ezen túl is élet.
 Gyerekkorom egyik emléke a tejes puliszka, amit általában vacsorára készített édesanyám. A városkánkban volt egy tejcsárda, a tejgyárhoz tartozott. Itt nagyon finom tehéntúrós-tejfölös puliszkát ettünk sokszor diákként, amikor egy-egy óráról elcsavarogtunk:-) ...diákévek:-)
  A puliszkát nem csak sósan szeretjük, hanem édesen is. Egy újabb emlék: 6 évesen játszottam az udvaron, megláttam egy gyermek kezében valami sárga kockát amit jóízűen majszolgatott. Mentem fel rögtön és kértem anyukámtól a sárga kenyeret. Nekem az kell, mert lent az udvaron olyat esznek. Lejött, persze el sem tudta képzelni, hogy mi lehet az. Cukros puliszka volt:-)
 És akkor ahogy én készítettem a málét:

2013. október 28., hétfő

Pizza Hut - a puha pizzatészta


Pizza mindig és mindenkor jöhet, kedvencünk. Majdnem heti rendszerességgel készítem. Eddig a megszokott vékony, kissé roppanósabb tésztát készítettem a jól bevált receptem szerint. Itt megnézhetitek.
 Csakhogy van nekem egy nem nyugvó Párom, aki ha valahol valami jót eszik azt otthon is el kell készítse. Így járt a pihe-puha tésztájú pizzával is amit Debrecenben evett. Addig keresett-kutatott, amíg rátalált erre a receptre amit természetesen ki is próbáltunk. Csavargattam a fejem a 10 dkg élesztőhöz, nagyon soknak tűnt, de elkészítettük nem változtatva a recepten.
  Fantasztikusan puha tészta lett a végeredmény. Zoltán pedig csak hümmögni tudott evés közben, hogy igen, ez az amit keresett.
  Ha szeretitek a nagyon puha pizzatésztát amely még másnap is ugyanolyan finom, nem szárad ki, akkor ezt próbáljátok ki, megéri!

2013. október 27., vasárnap

Almatorta


Puha alma fahéjas cukorral és mazsolával töltve piskóta bundában. Vasárnapi ebéd után egyszerű, de nagyszerű desszert!

2013. október 26., szombat

Birsalmasajtos kavart szelet


Szeretem a kavart süteményeket, mert ha van egy alaprecept bármit szórhatunk bele finom sütit kapunk. Most birsalmasajt darabkákkal gazdagítottam, de mehet bele csoki, dió, reszelhetünk a tésztájába almát, ízesíthetjük fahéjjal is, azzal amit éppen találunk a kamránkban.

2013. október 25., péntek

Kelesztés nélküli töltött kifli


Sütéssel együtt egy óra alatt elkészíthető kifli, melyeket tetszésünk szerint tölthetünk. Én most birsalmasajtosat, csokisat és hogy a lányom kedvébe is járjak sajtosat is készítettem. Zseniális csomagolni is az iskolába.


2013. október 24., csütörtök

Szalonnás káposztaleves

 Ha szereted a káposztát és van egy darab szalonnád is, készíts káposztalevest. Kevés fűszerrel ízesítsd, tálalásnál kanalazz bele tejfölt.

2013. október 23., szerda

Mákos,almás kombe -SAD.19-re

   A SAD 19. fordulójának háziasszonya ezúttal Szofika, aki ennek a fordulónak a Dió vs Mák témát adta.
   Elég rég nem sütöttem semmi mákosat, már kívántam is. A megunhatatlan kombe tésztáját képzeltem megtöltve mákkal, kevés almával, mazsolával. Megállná a helyét a karácsonyi ünnepi asztalon is, de hogy fokozzam az ünnep hangulatát tennék hozzá kandírozott narancshéjat, akár mazsola helyett különböző aszalványokkal is lehetne gazdagítani.

2013. október 22., kedd

Szivárvány torta és szülinapi ajándék

...a Lányomtól Nekem!
  Ma van a szülinapom, de vasárnap ült össze a család, ilyenkor vagyunk mind együtt.Ebből az alkalomból fakanalat fogott a lányom, segítségnek elhívta a barátját és uralmuk alá vették a konyhát. Mindenki ki volt tiltva, ketten dolgoztak. A torta ötlete, krémje, díszítése mind a lányom elgondolása szerint készült.
 Azért kiosontam néhány fotó erejéig, nem tudtam megállni, hisz élete első tortája volt. Igazából amikor felszeleteltük akkor volt nagy az öröm. A rétegek szépen látszottak, az íze nagyon finom volt.
 Az iskolába is vitt egy szeletet, mindenki megkóstolta. Ott is bezsebelték a dicséreteket.
Dorottyám, Dávid köszönöm Nektek!

2013. október 19., szombat

Brokkolis spagetti Jamie módra


A párom látta ezt a spagettit, amit  Jamie 15 perc alatt elkészített. Mivel brokkoli rajongó én is elkészítettem. Csakugyan megvan 15 perc alatt. Különleges ízvilág, amihez mi nem vagyunk szokva, de ízlett. Igaz a gyermekeknek más ebédet kellett készítsek:-)

2013. október 18., péntek

Zsíros pogácsa

  Igazi házi disznózsírral készítettem, tehát nem  fogyókúrás pogácsa. De ki akar ősszel már fogyókúrázni? Én nem:-)
Kiváló  sör,  bor mellé vagy csak úgy elmajszolgatni.

2013. október 16., szerda

Káposzta eltevése télire-hordóba


A savanyú káposztát az év minden időszakában megesszük, szeretjük. Jöhet csak felcikkezve, kevés olajjal meglocsolva salátaként, hússal összefőzve vagy rétegezve, akár levesekbe is. A leve is finom, egészséges. Ki ne evett volna sütőben sült krumplit vöröshagymával, vajjal, mellé káposztalevet kortyolgatva.
  Amióta az eszemet tudom édesanyám tett el télire. Néhány éve pedig én is követem a példáját szigorúan betartva a szülőktől hozott szokást miszerint a káposztát halottak napja előtt el kell levezni, ellenkező esetben elrothad. Az a mondás is járja, hogy nő nem nyúlhat bele a káposztás hordóba abban a periódusban amikor női baja van. Megromlik a káposzta.
Mennyire igaz vagy sem nem tudom, de én mindig betartottam a szabályokat és mindig nagyon finom volt a káposztám:-).

2013. október 15., kedd

Kacsamell párolt vörös káposztával és krumplipürével


Ritkán jutunk kacsához, megörültem amikor a Lidl-ben megláttam.
Egy nagy kacsát feldaraboltunk úgy, hogy a combokat, szárnyakat levágtuk, a melléről a húst lefejtettük. A hát és a megmaradt csontos mellrészből finom húsleves fog készülni. A zsír egy részét leszedtem, kiolvasztottam, így egy kis üveg zsírom is lett. Vasárnapra a két hosszú mellehúsát és a combjait készítettük el.

2013. október 14., hétfő

Jamie-féle briliáns brownie


Vasárnapra ebéd utáni desszertnek készítette Zoltán ezt a browniet. Nézegettük a receptet, hogy túl sok kakaó meg cukor kell bele, de hát valamitől briliáns ez a süti, Jamie-ben pedig teljesen megbízunk :-).
 A végeredmény tömény kakaós lett, állagra nagyon helyén volt. Cukorból kevesebbet tettünk bele, de végül sajnáltuk, mert megbírta volna az eredeti adagot. Az eredeti receptet írom le, zárójelbe megjegyzem ahol változtattunk az adagon.

2013. október 13., vasárnap

Habos almás


  Évekkel ezelőtt egy baráti összejövetelen ettem habos almást. Nagyon ízlett, de zöldfülű fiatal lévén nem is gondoltam rá, hogy elkérjem a receptjét. Azóta sokszor eszembe volt, hogy jó lenne elkészítenem, de mindig elmaradt.
   A SAD 18-ra Rubin Gaby habos almást készített. A receptet olvasva tudtam, hogy ez az, ami nekem kell.
A recept Vízvári Mariska színésznő (1877-1954) receptgyűjteményéből származik. Eredetileg így hangzik:

2013. október 12., szombat

2013. október 10., csütörtök

Házi müzli 2


Már néhány hónapja tart nálunk a müzli őrület. Gondoltam csak megunják, de nem. Naponta eszik a gyerekek, így elég nagy mennyiség elfogy.
 Az alap ahogyan készítem  mindig ugyanaz, itt már írtam róla. A napokban Edó rukkolt elő egy számomra ismeretlen dologgal. Tojásfehérjébe forgatta a mézes-magos zabpelyhet és így sütötte meg. Ki is próbáltam azonnal. Megvallom, nem láttam nagy különbséget a fehérjével vagy nélküle való készítés között, viszont a müzli finom lett!
  Egy kis baki azonban becsúszott. Két perccel többet hagytam a sütőben és kissé sötétebb lett. Az ízén nem érződik szerencsére:-)

2013. október 9., szerda

Almás, zabpelyhes kenyér




 A múlt héten sütött Mindent bele gyümölcskenyér annyira ízlett a gyerekeknek, hogy újabb adagot sütöttem, ezúttal almával. Ma reggel egyöntetűen megszavazták, hogy ez lesz az iskolai uzsonnájuk. Bence egy kis üveg tejet is csomagoltatott mellé:-)

2013. október 8., kedd

Szilvalekváros sütemény

Na tessék nálam is, hogy nehogy lemaradjak :-) Ez a süti Limara-tól indult és végigsöpört a blogokon. Ma én is elkészítettem, keveset változtatva az eredeti recepten. Nagyon finom, gyorsan elkészíthető sütemény.

2013. október 7., hétfő

Túrós stangli

Hétvégére ízletes sós ropogtatni valót is készítettem, a lányom legnagyobb örömére. Ez alkalommal tehéntúróval. Nem a száraz, ropogós kategória. A túró meg a vaj omlóssá teszi. 

2013. október 4., péntek

Túró Rudi szelet

 A napokban Gerdi egyik bejegyzését nézegettem, amikor mellém toppant a lányom.
Ne de jó, kattints csak rá- mutatott a Túró Rudi szeletre. Na ilyet süss!
 Piacon jártamban vásároltam házi tehéntúrót és elkészült ez a kiadós, finom sütemény.
 Köszönjük Gerdi!

2013. október 3., csütörtök

Gyors sajtos pogácsa

 Este fél tízkor fogtam neki pogácsát sütni, a lányom kérésére. Csak valami gyors jöhetett számításba, amit nem kell keleszteni, csak gyúrom, kiszúrom és sütöm.
Sütéssel együtt egy óra alatt kész volt. Másnap uzsonnára is csomagoltam, mindenkinek ízlett, ajánlani tudom.

2013. október 1., kedd

Muzsdéj


 
  Eredetét nézve román specialitás, becsületes neve mujdei. Átvettük a szót, nem változtatva rajta, csak magyarosabban ejtve.
A muzsdéj fokhagyma krémet takar, amit a románok puliszka, sült hal, hús mellé szívesen fogyasztanak. Egy sima szalmakrumplit is meglocsolhatunk vele.