2013. április 30., kedd

Best Blog díjat kaptunk!

Néhány nap alatt hat bloggerinától kaptuk meg ezt a díjat, melyet köszönünk szépen!
Sajnos idő hiányában csak most tudjuk átvenni, de annál nagyobb örömmel.
Először Marka gondolt ránk, aztán Mónika, követte őket Éva Benczéné Jabronka, majd Millye, azŐrültSzakács, Andi-Xsara es Hankka.
Köszönjük nektek!

Természetesen szabályok is vannak,  de engedjétek meg nekem, hogy ezúttal formabontó legyek és elhagyhassam a szabályokat meg a továbbadást, mivel azt hiszem már mindenkinél volt ez a díj. Ha véletlenül mégsem, akkor fogadja tőlünk szeretettel az, akinél még nem járt.

Köszönjük:-)

Krémsajtos tallérok

Vendégeknek, vagy csak a családnak. A tallérok alapja a burgonya, kevés répával, hagymával megbolondítva, a krémsajtba pedig mustármag került.
A lepényt most pohárral kivágtam, így lettek a tallérok, de kisebb kockákra is szeletelhetjük, vagy rusztikusan tördelhetjük is.
Simán csak teával is megállja a helyét vacsorára, reggelire.

2013. április 28., vasárnap

Vasárnap Vánczával- Bohémszelet

Miközben készítettem ezt a süteményt, egy gondolat villant be. Vasárnap Vánczával! Készíthetnék minden hétvégére a Váncza Könyv- ből süteményt, hisz eddig amit elkészítettem mindenik nagyon finom volt és Mónikánál is ott vannak, meg lehet nézni, lehet válogatni a finomságokból.
Mivel márciusban mi voltunk a szerencsés nyertesek a Mónika Váncza-blogján  és a nyereményünk a Váncza Könyv volt, forgathatom, válogathatok a receptek közül.
A döntés hamar megszületett. Legalább addig, amíg Mónika lesüti a hátralévő receptjeit, addig vasárnaponként mi is Váncza-süteményeket fogunk enni.
Higgyétek el, egy egész adag sütemény másnap estére már el van fogyva.
Ha csak a receptek adagján fut végig valaki, észrevehető, hogy nagyon kis mennyiségekből készítették a süteményeket( 18 dkg, 32 dkg liszt), mégis lesz egy adagból egy egész tepsivel. Ami pedig a leglényegesebb, hogy nagyon finomak!

2013. április 27., szombat

Tavaszi burgonyás ragu

Más évszakban is készül nálunk ez a zöldséges ragu, mivel nagyon szeretem az egytálételeket. Tavasszal, amikor van friss répa, karalábé, zöldhagyma, a legfinomabb.

2013. április 26., péntek

Túrótorta

Annyira szeretem a túrótortát,hogy egyszerűen nem tudom hol a határ. Még egy darab, még egy vékonyka szelet, aztán nézem, hogy másnak jut-e belőle:-).
Gyorsan elkészíthető, aszalt gyümölcsös finomság.

2013. április 25., csütörtök

Telemeás muffin

Ebben a muffinban végezte a maradék telemea.  A fánk után készítettem vacsorára, a maradék pedig finom volt uzsonnára másnap.

2013. április 24., szerda

Sajtfánk avagy Gougères

Ez a franciáktól származó fánkocska, most nálam maradék telemeából készült, mivel már minden polcon volt szegény a hűtőben, de sehogy sem akart elfogyni. A maradék sós sajt pedig muffinban végezte. 
Nagyon finom sima sajttal is, ebben az esetben tegyünk sót a tésztájába!

2013. április 23., kedd

Házi sajtkrém

Most már csak ez kellett nekünk. Rengeteg sajtkrémet megeszik a lányom. Rányomja pirítósra, bundás kenyérre, tojásrántottára, amire csak lehet. Nagyon szereti.
A legjobb persze a házi lett volna, de eddig nem volt receptem hozzá, így rendszeresen üzletből vásároltam. Mostanáig.
Történt ugyanis, hogy rokonok látogattak meg. Valahogy mindig az ételnél kötünk ki, aztán jöttek az emlékszel a nagyi főztjeire? Már hogyne! Készítette azt a krémsajtot, nem tudod véletlenül mit is tett bele? Háát...azt hiszem tehéntúróból, tojással, szódaporral, aztán megfőzte. Ez volt az alap, aztán mindenféle fűszerrel ízesítette. Ami mindig készült, az a pirospaprikás, köményes volt, emlékszel?
Ez a párom és nagynénje között folyt el, én meg kinyitottam az antennákat, vettem az adást, aztán a hozzávalókat és nekifogtam. Nem tudtam mennyit kell főzni, hogy is kell kinézzen ha kész van, érzésből készítettem.
Zoltán úgy emlékszik, hogy nagyi tányérokba töltötte vékony rétegben, így miután kihűlt szeletelni lehetett az amúgy krémes sajtos.
Én most egy kisebb és egy nagyobb tálacskába öntöttem. Való igaz, hogy a kisebb adag sűrűbb lett, mint a társa. Mindkettőnek tömlős krémsajtállaga volt és az íze is nagyon finom. A nagy adagot csak sóval és egy csipet pirospaprikával ízesítettem, mivel a gyerekek kedvence a sima változat.
Ízlett az egész családnak, úgyhogy a krémsajt is ezentúl házilag készül nálunk. Ha szoktátok Ti is az üzletit vásárolni, ajánlani tudom, próbáljátok ki ezt. Azonkívül, hogy finom, azt is tudjuk, hogy mit eszünk!

2013. április 22., hétfő

2013. április 21., vasárnap

Karamellkrémes torta

Párom szülinapjára készítettem. A kívánsága karamelles torta volt, így a krémbe is került, a tetejére is. Ezúttal natúr tejszínt használtam, nagyon finom lett vele a tortánk!
A lányomnak lejárt a cserediák program,  szerencsésen, tele élményekkel hazajött Hollandiából. A családnak hozott ajándékba az ottani híres karamelles ostyákból és két üveg szirupot, amit a hollandok a palacsintáikra csurgatnak. A szirupok közül az egyik karamelles, így ebből került a torta tetejére. Aki tálalásnál még kért, csurgathatott rá.

2013. április 20., szombat

Krumplisaláta virslivel

Nálunk nem a gyerekek kedvence, de én nagyon szeretem a salátákat, legyen az bármilyen. Most  főtt krumplim volt megmaradva, ez volt az alap.

2013. április 18., csütörtök

Hamis fasírt

Készítettem már fasírtot krumplival, gombával, de amikor az Éva takarékos konyhájában ezt megláttam ki kellett próbálnom.
Óvodában kapott kifliből készítettem. Spenótfőzelékkel fogyasztottuk, de a gyerekeknek annyira ízlett, hogy a maradékokat csak úgy, térültek-fordultak és mind elhordták:-).
Köszönjük Éva, rendszeresen fog nálunk készülni.

2013. április 17., szerda

Lasagne bolognai mártással

Nagyon rég nem készítettem lasagnát, valahogy feledésbe merült. Bencém jött a napokban, hogy anyuci, mikor eszünk mi is olyant mint Garfield? Már tudtam, hogy mi lesz másnapra az ebéd, de azt nem, hogy megfogja-e enni a nagy Garfield rajongó.
Másnap kitettem egy kockát a tányérjára mondván, hogy itt a híres lasagne. Az egészet eltüntette,  sőt ami maradt másnap is szívesen  megette:-)

2013. április 16., kedd

Linzi korongocskák

Nálam virágocskák is születtek, hisz tavasz van!
Mónika Váncza Projektjéből készítettem ezeket a linzereket. Melegen ajánlom, hogy süssétek meg, mert nagyon finomak!
Ebből a mennyiségből 47 darab linzerem lett.

2013. április 15., hétfő

Almás rétes

Az a nagy helyzet, hogy nagyon nem volt kedvem semmi különlegeset sütni, de vasárnap van, azt sem lehet, hogy ne legyen semmi finomság.
A fagyasztóban találtam két különböző vajas tésztát, mindkettőt kivettem, hogy engedjen ki. Néhány foltos alma is volt, amit már senki nem eszik meg szívesen, így eldőlt mi is lesz a vasárnapi finomság.
Eddig nem voltam oda az üzleti vajastésztáért. Az oka abban rejlik, hogy egyszer elbetegedtem tőle.
Most megembereltem magam és gyorsan készítettem finomat. Óvatosan ettem egyet, aztán még egyet. Bencém elől pedig elraktam mikor már a harmadikat majszolta langyosan. Finom :-)

2013. április 13., szombat

Csokitorta és fűszeres banános smoothie - Blogkóstoló 8-ra

A Blogkóstoló 8. fordulójának háziasszonya Hani. A mostani sorsoláson Nyammm blogja jutott nekem. Nagyon sok finomság közül kellett választanom, nem volt könnyű dolgom.
A répatorta felé húzott a szívem, mivel még soha nem sütöttem, de a Párom  ellenkező irányba hajlott. Ő a csokitortára voksolt, így ezt készítettem kisebb módosításokkal.
Egy hete akadt ki a mérlegünk. Amikor sütöttem a tortát saccolva tettem a hozzávalókat. Mértem a mérleggel is, de soknak tűnt a liszt, aztán leegyszerűsítettem a kanállal való mérésre. A sütőben szép magas volt a torta, aztán mikor kivettem zsupsz, visszaesett. Nem lett fotogén, viszont finom volt. Ebéd után hamar eltüntettük.
Mivel nagy kedvenc a banánturmix, muszáj volt kipróbálnom ezt a kardamomos, fahéjas, vaníliás változatot. Annyira ízlett, hogy  azóta így készítjük.
Nyammm, köszönjük a finomságokat!

2013. április 12., péntek

Fűszeres kalácsok

A fűszerezés tésztagyúrás közben ugrott be. Eredetileg a mézzel lekent kalácsok tetejét darált dióval kell megszórni, de nekem nem volt itthon. Így a tésztájába apróra vágott kandírozott narancshéj került, tetejére pedig őrölt fahéj és kardamom.
Illatosak, puhák lettek. A gyerekek vacsorára joghurttal ették.

2013. április 10., szerda

Citromkrémmel töltött citromos muffin

Vendégeknek készítettem.  Könnyen, gyorsan elkészíthető,  sokféleképpen variálható és nagyon finom.

2013. április 9., kedd

Reggeli zsemle muffin formában sütve

Hidegen kelesztett, este összegyúrós, reggel sütős, friss, ropogós, de nem kemény héjú zsemle. Jól bemutattam ugye? :-)
Vakáció van ezen a héten, így reggel nem kell sietni, öltözni, hamar reggelizni. Ráérünk mindenre. Ilyenkor jönnek elő ezek a receptjeim, mert milyen jó is reggel finom illatra ébredni, aztán majszolni a langyos zsemlét vajjal, lekvárral, egy csupor tejjel, vagy ki ahogy óhajtja.

2013. április 8., hétfő

Sportszelet "likőr"

Ehhez az alkoholmentes likőrhöz kellett nekem a sűrített tej.
Húsvét előtt Éva indított egy játékot, amely nagyon sok blogon végigvonult. Ajánlottunk a már meglévő receptjeinkből finomságokat a húsvéti asztalra. Így botlottam bele thechefviki konyháján két nekem nagyon tetsző italra, az alkoholmentes likőrre és a Bailley's-re. Az utóbbi elkészítése későbbre halasztódott.
A sportszelet likőr mindenki tetszését elnyerte. Rumos, krémes, habos.
Gyerekek is fogyaszthatták és azok a felnőttek is, akik locsolkodni jöttek, de mivel vezettek, nem fogyaszthattak alkoholt. Csak ajánlani tudom és nemcsak ünnepekre!
Köszönjük Viki!

2013. április 7., vasárnap

Házi sűrített tej

Húsvét előtt jártam az üzleteket sűrített tejet keresve. A piacon találtam olyan árusoknál, akik magyar honból hozzák az árut. Egy kis tubus 8 lej volt, nekem kellett volna kettő. Ennyi pénzt nem adtam érte, így hazajöttem és elkezdtem a netten keresgélni. Sok receptet elolvastam, aztán nekiláttam. Kisebb adaggal próbálkoztam, de  következőbe duplán indítok, mert irtó finom lett!  Édesanyám a kávéjába is tett belőle, gyümölcslevesbe is használtam, fűszeres banános turmixba is, de a fő cél amiért készítettem, az az alkoholmentes Sportszelet likőr volt. Később hozom a receptjét.

2013. április 5., péntek

Sós kockák

Húsvét előtt néhány nappal készítettem ezeket a sós  kockákat. Dobozba tárolva sokáig eláll. Persze nem így van ez nálunk. Csak akkor marad, ha jól eldugom:)

2013. április 4., csütörtök

Dió diós

Ez a süti gyerekkori emlék. Minden húsvétra elkészítettük édesanyámmal úgy, hogy én voltam a sütő, anyukám vágta fel a tésztát és dobálta a forró sütőbe.
Így két embernek gyorsan is megy, közben meg jókat beszélgettünk.
Aztán férjhez mentem, de a szokást megtartottuk. Minden húsvéti ünnep előtt hazamentem és együtt sütögettünk. Minden változik, mi elköltöztünk az ország túlsó végébe. Nem volt sütőformám, haza sem tudtam szaladni, így édesanyám jött látogatóba és mit pakol ki? Egy tál diós sütit:-) egyedül sütötte, meg is jegyezte,hogy jó sokat dolgozott vele. Ez a tavaly tavasszal történt.
Nyáron, mikor végre hazalátogattunk, megörököltem a nagymamám sütőformáját. Nagyon örültem neki!
Az idei húsvétra már ezzel sütöttük a diókat, most már a párommal. Egy óra munka volt kettőnknek, közben meg  jót beszélgettünk.

2013. április 3., szerda

Sós sajttorta

A húsvéti füstölt sonka, főtt tojás mellé készítettem. Kiadós, csupa sajtos, kellemesen fűszeres. Simán pirítóssal és egy csupor teával finom reggeli, vacsora tud lenni a hétköznapokban is.
Az eredeti receptért köszönet Gizinek!

2013. április 2., kedd

Kosárkák

Még a tavaly kaptam édesanyámtól 20 darab kosár formát azzal a megjegyzéssel, hogy nincs már türelme ilyen pepecs süteményeket készíteni. Nagyon örültem a formáknak és természetesen a receptet is leírtam Tőle.
A formákat hazahoztam és mostanig ott pihentek a kamrában. Jött Húsvét és anyukám is,  látogatóba néhány napra. Előkerültek a kosárformák és elkészült az első ilyen sütim.
Én a formákat picit olajba mártott ecsettel kikentem, mert nem tudtam hogy fog viselkedni majd a tészta és nehogy beleragadjon. Sülés után mindegyik kipottyant könnyen a formából, szerintem fölösleges volt az olajozás.
Összesen 34 darab kosárkám lett. A dióhab csak 22-re volt elég, mert bőven tettem rá. A maradék tésztát a formákban megsütöttem és kihűlés után csokikrémmel kentem meg. A gyerekek nagyon díjazták! Mondanom sem kell, hogy a csokis fogyott el a leghamarabb :-) .