.

2017. április 26., szerda

Szendvicstorta


 Most a kenyeret sütöttem hozzá, de maradék kenyérből is elkészíthető, formára vágva.


 Hozzávalók a kenyérhez: 30 dkg kenyérliszt, 1,5 dkg hideg vaj, 1,5 teáskanál szárított élesztő, 1 mokkáskanál só, 2-2,5 dl langyos víz; a töltelékhez: 20 dkg mascarpone, 15 dkg sonka, 10 dkg tejfölös krémsajt (tömlős), 10 dkg füstölt sajtos krémsajt (tömlős), 3 tojás, 1 evőkanál petrezselyemzöld, 1 teáskanál pirospaprika, só, bors; díszíteni: saláta, zöldhagymaszár, retek, főtt tojás.


 Elkészítése: A lisztet a sóval elvegyítjük, elmorzsoljuk a vajjal. Belekavarjuk az élesztőt és annyi vizet, hogy lágy, sima tésztát kapjunk. Összedolgozzuk és letakarva egy órát kelesztjük. Finoman átgyúrjuk, megformázzuk, 18 cm-es kerek formába tesszük, hagyjuk 30 percet kelni, majd 200 fokra előmelegített sütőben készre sütjük. Rácsra téve hagyjuk kihűlni. A mascarpone egyik felét a tejszínes, másik felét a füstölt sajtos krémsajttal kikavarjuk. A füstölt sajtost két részre osztjuk. Egyik részébe vegyítjük a ledarált sonkát és petrezselyemzöldet, a másikba a ledarált főtt tojásokat és a pirospaprikát. Mindkét krémet sóval, borssal ízesítjük, és jól kikavarjuk. A kenyér tetejét levágjuk, erre nem lesz szükségünk, a többi részét 5 szeletre vágjuk, majd a szeleteket felváltva a két krémmel megtöltjük. A tortát a tejfölös sajtkrémmel bevonjuk, és tetszés szerint díszítjük.

1 megjegyzés:

  1. Betway App | Download the Betway App
    The 태백 출장안마 Betway app allows 김제 출장마사지 you to bet with anyone from anywhere in the world. With the Betway App, it is easy to bet online, or on the go, 공주 출장마사지 or 보령 출장안마 wherever you 광주광역 출장샵

    VálaszTörlés