.

2014. június 24., kedd

Túrós, kapros rétes



  
Rétest készíteni manapság egyszerű dolog, hisz megvásárolhatjuk az üzletben a kész lapokat és tetszés szerint tölthetjük. Ennek ellenére most házilag készítettem el és voltam olyan szerencsés, hogy édesanyám is velem volt, segített nyújtani a tésztát. Jó szórakozás mindenképp, megéri kipróbálni :)

Hozzávalók a tésztához: 50 dkg rétesliszt, 2 dkg zsír, 1 tojás, 1 evőkanál ecet, 2-2,5 dl víz, 1 mokkáskanál só; a tetejére: 10 dkg zsír; a töltelékhez: 25 dkg tehéntúró, 25 dkg telemea/sós sajt/ feta, 1 tojás, 1 evőkanál tejföl, 1 csokor kapor, fehér bors

Elkészítése: 
     A túrót áttörjük, a telemeát(sós sajtot) lereszeljük és összeforgatjuk.   A kaprot apróra vágjuk, a túróhoz keverjük, fehér borssal ízesítjük, a tojással, a tejföllel kikavarjuk.
    A vizet meglangyosítjuk, belekavarjuk az ecetet és a sót. A liszthez adjuk a tojást és a zsírt.
    Fokozatosan adagolva a tésztához a vizet közepesen kemény tésztát gyúrunk. Kidolgozzuk simára, majd 4 cipót formálunk.
    A cipók tetejét olvasztott zsírral megkenjük és alufóliával letakarva 15 percet pihentetjük.
    Pihentetés után az egyik cipót liszttel meghintett abroszra tesszük. Kissé kinyújtjuk, majd kézzel alányúlva óvatosan átlátszóra húzogatjuk. A vastag széleit levágjuk.
   10 percet szikkadni hagyjuk, majd olvasztott zsírral lekenjük. A tölteléket rászórjuk, és az abrosz segítségével felcsavarjuk.
      Zsírozott tepsibe tesszük, tetejét olvasztott zsírral lekenjük és 220 fokra előmelegített sütőben 10 percet sütjük, majd a hőt 170 fokra csökkentve még 10 percet sütjük.

Megj: Telemea/sóssajt helyett készíthetjük a tölteléket juhtúróval is. A rétesre szórhatunk olajban dinsztelt hagymát vagy apróra vágott zöldfűszereket, zöldhagymaszárat, de édes töltelékkel is készíthetjük.
                                    

6 megjegyzés:

  1. Milyen ügyes vagy hogy házilag készítetted a lapot, így biztos, hogy a rétes még finomabb lett! :) A hétvégén nálunk is rétes volt (cseresznyés-túrós), de bolti lapokból. Ha majd egyszer rászánom magam, hogy én is készítsek lapokat, akkor majd a te receptedet használom fel. :)

    VálaszTörlés
  2. Uuu, ez nagyon guszta lett!! De segítség híján , maradok a bolti kész lapoknál:)))

    VálaszTörlés
  3. Odavagyok! Kapros-túrós sósan nálam csúcs!
    Előtted is le a kalappal... házilag készíteni a réteslapot... Én még sosem próbáltam, de még csak gondolatban sem. Talán mert mifelénk nem készítették, s nem láttam, hogy kell csinálni. De ki tudja, eljöhet még az idő, hogy rászánom magam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régebb én sem gondoltam volna, hogy rászánom magam. Most jött el az ideje. Élvezet készíteni.

      Törlés