.

2015. június 3., szerda

Medvehagymás tojástekercs túrókrémmel



                        
  Hozzávalók: 2 nagy marék medvehagyma, 4 tojás, 4 evőkanál tejföl, 4 evőkanál liszt, 2 evőkanál olaj, só, bors; a krémhez: 10 dkg tehéntúró, 10 dkg juhtúró, 1-2 evőkanál tejföl, só.

  Elkészítése: A medvehagymát darabosra vágjuk, az olajon megfonnyasztjuk. Miután kihűlt botmixerrel pürésítjük. A tojások sárgáját elkavarjuk a tejföllel, a liszttel, a medvehagyma pürével és sózzuk, borsozzuk. A tojásfehérjét kemény habbá verjük, a sárgás masszába forgatjuk. Sütőpapíros tepsibe simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. Melegen, papírostól felcsavarjuk és hagyjuk kihűlni. A túrókat összekavarjuk annyi tejföllel, hogy keményebb, krémes állagot kapjuk. Ízlés szerint sózzuk. A kihűlt tekercsről a papírt lehúzzuk, a krémmel megkenjük és felcsavarjuk. Hűtőbe tesszük egy órát, ezután szeleteljük és tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése