.

2015. január 18., vasárnap

Gesztenyés, meggyes tekercs



 Hozzávalók a piskótához: 4 tojás, 4 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, 2 evőkanál kakaó, csipet sütőpor; a krémhez: 25 dkg gesztenyepüré, 1,5 dl tejszín, 5 dkg cukor, 10 dkg meggy; a tetejére: 10 dkg csokoládé, 1 teáskanál olaj

Elkészítése: A tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét kemény habbá verjük a fokozatosan hozzáadott cukorral, majd egyesével beledolgozzuk a tojássárgáját is. A lisztet elvegyítjük a kakaóval meg a sütőporral, beleszitáljuk a tojáshabba és összeforgatjuk. A masszát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Melegen papírostól feltekerjük, nedves konyharuhába csavarjuk, és hagyjuk kihűlni. A krémhez a tejszínt a porcukorral habbá verjük, a gesztenyepürével kikavarjuk és a kihűlt lapra simítjuk. Tetejét kirakjuk a kimagvalt meggyszemekkel, és felcsavarjuk. A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, az olajjal elvegyítjük, és a tekercsre csurgatjuk. Miután megszilárdult felszeleteljük és tálaljuk.

2 megjegyzés: