2014. november 2., vasárnap

Narancsos sütőtökös sajttorta



                                                                                    
Hozzávalók a tésztához(22 cm-es formához): 2 tojás, 2 evőkanál cukor, 2 evőkanál liszt, csipet só; a krémhez: 25 dkg sült sütőtökhús, 25 dkg mascarpone krémsajt, 13 dkg cukor, 3 dl tejszín, 1 narancs, 1 evőkanál zselatin


Elkészítése: A tojásfehérjéhez adjuk a sót, habbá verjük, kanalanként adva hozzá a cukrot. Belekavarjuk egyenként a tojássárgáját, majd beleszitáljuk a lisztet és néhány mozdulattal összeforgatjuk. Sütőpapírral bélelt formába simítjuk a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. A krémhez a megsült sütőtökhúst villával összetörjük, 2 dl tejszínt habbá verünk, a narancs héját megmossuk, lereszeljük, levét kicsavarjuk. A sütőtököt kikavarjuk a krémsajttal, a cukorral, majd hozzáadjuk a tejszínt és a narancshéj háromnegyedét. Fél dl narancslében feloldjuk a zselatint és a krémbe vegyítjük. A piskótáról a papírt lehúzzuk, a tésztát egy tálra helyezzük, a karimát rápattintjuk. A krémet a lapra simítjuk és egy éjszakára hűtőbe tesszük. Másnap a karimát eltávolítjuk, a tortát a maradék felvert tejszínnel és narancshéjjal díszítjük.

5 megjegyzés:

  1. Hello I'am Chris From France!!
    You Have A Wonderful Blog Which I Consider To Be Registered In International Blog Dictionary. You Will Represent Your Country
    Please Visit The Following Link And Comment Your Blog Name
    Blog Url
    Location Of Your Country Operating In Comment Session Which Will Be Added In Your Country List
    On the right side, in the "green list", you will find all the countries and if you click them, you will find the names of blogs from that Country.
    Imperative to follow our blog to validate your registration.Thank you for your understanding
    http://world-directory-sweetmelody.blogspot.com/
    Happy Blogging
    ****************

    VálaszTörlés
  2. Fantasztikus, be tudnék falni most egy nagy szeletet. :-P :-)

    VálaszTörlés
  3. nagyon jo ki probaltam finom es egyszeru

    VálaszTörlés