.

2012. december 12., szerda

Diós-meggyes csodasütemény

Az óvodában a mesés könyvek mellett árultak süteményes füzeteket is. Mivel tudom jól, hogy édesanyám nem vesz ilyesmit egyet választottam. Úgy néz ki, hogy majd karácsonyra hozza el Őt hozzánk az angyal, addig még van két hét és idő is van néhány receptet kipróbálni belőle. Ez volt az első amit kiszúrtam. Hétvégére készítettem el kisebb változtatásokkal. Meggyes, diós, csokis, rumos:-)

A tésztájához:
4 tojás
4 ek cukor
4 ek finomliszt
2 ek kakaó
1 kk sütőpor

A krémhez:
25 dkg margarin
20 dkg porcukor
3 dl tej
3 ek liszt
3 tojássárga
2 csom. vaníliás cukor
1 rum aroma  (dr. Oetker)
5 dkg darált dió
1/2 üveg magozott meggy (nálam a fagyasztóból)

A tojások sárgáját a cukorral kikavartam, a fehérjét habbá vertem, majd felváltva a sütőporral, kakaóval elvegyített lisztet a sárgákhoz kavartam. Előmelegített sütőben, 30x21-es tepsiben megsütöttem a piskótát, hagytam kihűlni.
A krémhez a puha margarint habosra kavartam a porcukorral.
A tejet odatettem főni, a tojássárgákat kikavartam a liszttel, pici tejjel és az egészet a már forró tejbe öntöttem, végig kavargatva, amíg sűrű krémet kaptam. Többször belekavarva hagytam kihűlni, majd összekavartam a margarinos krémmel. Hozzáadtam a vaníliás cukrokat, a rumot, 5 dkg darált diót és utoljára beleforgattam a meggyet. Ezt a krémet kentem a piskótára, tetejére olvasztott csokit csorgattam, de a puha csokimáz jobb,  ezt ajánlja a könyv is, máskor majd én is azt teszek, mert amikor a sütibe harap az ember a kemény csokitető nem nyomja szét a habot.
Bármilyen jól bevált házi csokoládémáz megfelel, de ide írom amit ad a könyv, ha esetleg valakinek megtetszik próbálja ki:

Dió nagyságú margarinhoz
2 ek forró vizet
2 ek kakaót
20 dkg porcukrot teszünk. Forrásig melegítjük, majd ha már kicsit hűlt, de még jól kenhető, rásimítjuk a krémre.

22 megjegyzés:

  1. Nagyon szeretem a gyümölcsös sütiket, a meggyes az egyik kedvenc: Nagyon csábító a Tiétek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi:-)
      Nekem is kedvencem és a dióval, rummal nagyon eteti magát:-)

      Törlés
  2. Finom íze lehet a krémben a meggyel és a dióval, mentem is a receptet! :)

    VálaszTörlés
  3. Nem fogod elhinni, de nekem is megvan ez a füzetke (most hozta a Mikulás) és én a Lagzi Lajcsit sütöttem meg belőle (pont ma posztoltam ki) és ez a süti lett volna a következő!...Megjegyzem: nálad jobban néz ki ez a meggyes csodasüti, mint a füzetkében! Ügyes vagy:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen jó!:-) Nehéz eldönteni, hogy melyiket készítem hamarább, mindenik finomnak tűnik.
      Köszi az elismerést:-)

      Törlés
  4. Nagyon guszta!!! :)
    Még nem kóstoltam a meggy-dió párosítást, de gondolom nagyon finom. :)

    VálaszTörlés
  5. Istenien néz ki, csupa hab és gyümölcs, nagyon tetszik, olyan szép is, el tudnám képzelni karácsonyra is:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Trollanyu:-)
      Megállná a helyét a karácsonyi asztalon is:-)

      Törlés
  6. Nagyon finomnak néz ki! Hogy én már mennyi süteményt néztem ki magamnak az ünnepekre, pld. ezt is szívesen kipróbálnám így legalább érezném hogy milyen finom!:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen adnék Éva, hogy el tudd dönteni melyiket is süsd meg:-)

      Törlés
  7. Nagyon jól néz ki, és látszik rajta, hogy nagyon-nagyon finom!

    VálaszTörlés
  8. Hmmm... most ez nagyon klassz recept, nagyon jól néznek ki a kis üveg kínálódon. Csak nyelek itt jó nagyokat... :-))

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszik ez a süti. Olyan jól néz ki és a hozzávalókat nézve csak finom lehet. Igaz, hogy ma bográcsozunk itthon, de én közben megsütöm!!!

    VálaszTörlés
  10. Megsütöttem, nagyon finom lett. Isteni ez a krém. A tetejére én nem olvasztottam csokit, hanem csokiforgácsot szórtam rá, de már nagyon bánom! A tiéd sokkal szebb!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy elkészítetted és hogy ízlett! Lehet így mutatósabb, de nehezebb szeletelni. A csoki miatt csak meleg késsel lehet, másképp összenyomja a kemény csoki a krémet. Szerintem finom így is, úgy is:-)

      Törlés