.

2012. december 17., hétfő

Flamingószelet

Megjártam, mert egy palack tejet tartogattam a hűtőben, aztán amikor odatettem felfőni, hát nem összement? Mit volt mit tenni, túró lett belőle. Miután jól lecsöpögött lemértem, 30 dkg volt. Természetesen sütiben gondolkodtam. Itt volt a
lehetőség kipróbálni ezt a krémes sütit. Eredetileg csak a sima krém jár bele, de annyira karácsonyi szelek fújnak, hogy beletettem egy maréknyi aszalványt is. Megérte.


A piskótához:
4 tojás
4 ek cukor
1 ek kakaó por
4 csapott ek finomliszt
1/2 csom. sütőpor

A tojások fehérjét habbá vertem. A sárgákat a cukorral kikavartam, majd beleszitáltam a kakaóval és sütőporral elvegyített lisztet, utólag beleforgattam a habot is. Kisebb, magas falu tepsibe sütőpapírt tettem, rásimítottam a tésztát. Előmelegített sütőben 170 fokon 20 perc alatt megsütöttem.

A krémhez:
20 dkg margarin (vagy vaj)
20 dkg porcukor
30 dkg tehéntúró
2 csom. vaníliaízű pudingpor
9 dl tej
maréknyi aszalvány (sárgabarack, szamóca, vörös áfonya) 5-6 dkg összesen

A pudingporokat kikavartam egy kevés tejjel, a többi tejet odatettem főni és a szokásos módon megfőztem. Nem tettem bele cukrot. Néha belekavargatva hagytam langyosra hűlni. Belekavartam az apróra vágott aszalványokat (már amit kellett).
A puha margarint kikavartam a porcukorral, beletettem az összetört, krémesített tehéntúrót, belekavartam a pudingos masszát is. Az egész krémet a piskóta tetejére halmoztam és hűtőbe tettem egy éjszakára, de elég neki néhány óra is. Ezután lehet szeletelni és fogyasztani.



5 megjegyzés:

  1. Ez igen:) Ezért megéri kinnt felejteni a tejet:)

    VálaszTörlés
  2. Tiszta haszon, hogy túró lett a tejből, nagyon guszta süteményt sütöttél! :) Még finomabb lehet az aszalt gyümölcsökkel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak jót tett neki az aszalt gyümölcs. A tetejére tettem kandírozott narancsot, de máskor a krémbe is fogok tenni, nagyon jó ízt varázsol:-)

      Törlés