.

2012. július 7., szombat

Házi fűszervaj

Második nekifutással sikerült vajat készítenünk, amit aztán fűszereztünk. 
4 liter friss házitejet egy nagy lábosba töltöttünk és 24 órára hűtőbe tettük. A tetejéről egy nagy kanállal leszedtük a fölet ami 3.5 dl volt és elkezdtük fölverni. Kb 10 perc után habbá verődött, majd elkezdett összeesni és kicsapódott a savó. A savót letöltöttük, jeges vizet öntöttünk a vajra, újra vertük 1-2 percet, majd azt is letöltöttük. Igazi házi vaj lett belőle, 10 dkg. Ezt a friss, puha vajat ízesítettük egy nagy gerezd zúzott fokhagymával, apróra vágott petrezselyemzölddel, sóval, borssal. Fokhagymás levesek tetejére, sültekre, grillezett húsokhoz használtuk.
Fűszervajat készíthetünk habtejszínből is ugyanezzel a módszerrel, természetesen más fűszerezéssel is. Különleges, friss fűszerekkel készített vajat Máginál találunk, érdemes benézni hozzá.

8 megjegyzés:

  1. Csodálatos és a kép is nagyon szép, üdítő!
    Örülök a sikereteknek :)
    Köszönöm.

    VálaszTörlés
  2. De ügyesek vagytok! Igazán fincsi lehet.
    4 l tejből 10 dkg? Akkor ne csodálkozzunk, hogy drága a vaj! Régen Anyukám is készített vajat, mi gyerekek is segítettünk kavarni. Az egész más ízű volt, mint a boltban kapható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon más mint a bolti. Lehet, ha két napot áll a tej, jobban feljön a tejszín, picivel több vaj lenne.

      Törlés
  3. Nem semmi, hogy házi vajat köpültetek..... le a kalappal, ügyes!!! Nagyon gusztán néz ki:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha rendszeresen van házi tej, lehet készíteni. Ez aztán igazi, eredeti vaj:-)

      Törlés
  4. Ahogy kirándulok a receptjeitek között, nagyon tetszik!:) Nem semmi a választék!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Tücsi! A mindennapi étkezés receptjei, persze sok újat is kipróbálunk. Tényleg főzni jó, de sütni még jobb:-)))

      Törlés