.

2013. február 12., kedd

Uzsonnakifli

Vasárnap délután készültek igény szerint, mivel hétfőn, iskola, óvoda. A lányomnak sajtos és lekváros, a fiamnak persze csokis. Nekünk meg ami marad:-)
Heti menük-nél láttam a sajtos bagettet, innen jött az ötlet, hogy bőven reszeljek sajtot a belsejükbe is.  A csokisoknak pedig amaránt magot szórtam a töltelékbe, így csavartam fel. Nagyon finomak lettek!
Ezzel a tésztával készítettem többször kiflit, pihe-puha.



60 dkg kenyérliszt
2 tojássárga
2 dl  langyos tej
1 ek cukor
1 bő kk só
2,5 dkg élesztő
10 dkg  puha vaj
tejföl ( kb 2 dl)

Tölteléke lehet bármi, akár sós, akár édes.

A tejben a cukrot elkavartam, a belemorzsolt élesztőt hagytam felfutni. A  hozzávalókból annyi tejföl hozzáadásával, hogy ne ragadjon, puha tésztát gyúrtam. Előre bemelegített mikróba tettem kelni 20 percre, majd jól átgyúrtam. Vissza ment a melegbe újabb 30 percre. Átgyúrtam, 10 részre vágtam. Mindeniket téglalappá nyújtottam, megkentem a tetszőleges töltelékkel. Két rövidebb oldalukon picit behajtottam, hogy a töltelék sülés közben ne fólyon ki,  majd felcsavartam. Sütőpapírral bélelt tepsibe fektettem, egymástól pici távolságra, mert még kelnek. Én egy tepsibe beletettem az egészet, persze összenőttek, de könnyen széttudtam szedni.
Letakarva hagytam kelni még 20 percet. Tojással lekentem, a sajtosokat reszelt sajttal még bőven megszórtam és mehetett az előmelegített sütőbe 180 fokra, kb 20 percre.

12 megjegyzés:

  1. Hmmm... ez nagyon finom lehet, holnap ki is próbálom:))

    VálaszTörlés
  2. Most nagyon megéheztem :) hmmm ez valami mennyei lehet!

    VálaszTörlés
  3. NYAAAAMI! Ugye, osztatlan sikert aratott? Gyönyörűek lettek - a sajtos is és a csokis is. Szerintem az osztálytársak sóvárogva nézték gyerkőceid tízóraiját...:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindeniknek volt sikere:-)
      Általában az iskolában meg is jegyzik, hogy fincsiségeket visz:-)

      Törlés
  4. Én is csak annyit tudok hozzáfűzni, hogy: nyammmm! :P

    VálaszTörlés
  5. De jól néznek ki! Én a fiad pártján állok :) Éljen a csokis :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor nem is mondom többé Neki, hogy túlságosan is édesszájú :-)

      Törlés
  6. Ó, igen, most csodáltam meg Mónikánál, ő is a te recepted alapján sütötte! :) Általában a sósat részesítem előnyben, de most a csokis fogott meg jobban, nagyon guszta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El kellett volna törnöm a sajtosat is:-) finom volt az egész:-)
      Köszi!

      Törlés