.

2012. augusztus 9., csütörtök

Szilvafánk

Milyen szép is a magyar nyelv. Megmosolyogtam a címet amikor leírtam, de ha ez a neve ennek a fánknak, hát nem változtatok rajta.
Sógorom hozott a napokban egy láda szilvát, amiből nagyrészt lekvár készült, néhány zacsival ment a fagyasztóba is, meg egy tálacskával hagytam enni.
Ebéd utáni desszertnek készítettem az érett szilvából ezt a finomságot.
16 darabhoz:

Töltelékhez:
16 szem  szilva
16 kis szem kockacukor
őrölt fahéj

A tésztához:
1 tojás
5 ek liszt
1,5 dl tej
olaj a sütéshez
csipet só

A szilvákból a magokat kiszedjük úgy, hogy a szilva ne essen szét. A kockacukrokat megforgatjuk az őrölt fahéjban és a magok helyére tesszük. A szilvákat óvatosan összenyomjuk.

A lisztből a tojással, sóval és tejjel sürűbb tésztát kavarunk.
A szilvákat beleforgatjuk a tésztába és kanállal, bő, forró olajba tesszük. Vigyázzunk, mert hamar megvan. Átfordítjuk a másik oldalára is és papírra szedjük. Mi még egy kis fahéjas porcukorral megszórtuk, de ez el is hagyható.
Még annyit fűznék hozzá, hogy érdemesebb meleg-langyosan fogyasztani úgy, hogy egyben bekapjuk:) mert akkor a legfinomabb amikor ráharapunk a szilvára és a fahéjas, cukros íz szétfolyik a szánkban:)

10 megjegyzés:

  1. Úgy látom mindenhol sláger a szilva:) Így még nem kóstóltam:) Igazi szójáték a neve:)

    VálaszTörlés
  2. De jól hangzik! Még nem ettem ilyen fánkot, de ahogy írod is, langyosan lehet a legfinomabb! :)

    VálaszTörlés
  3. Még nem is hallottam ilyen fánkról, de olyan élvezetesen írtad le ahogy az íze szétfolyik a szánkban, hogy most rögtön kedvem lenne elkészíteni.:) Na jó, azért várok vele holnapig.

    VálaszTörlés
  4. ..én is azt éreztem, mint Gizi: ahogy olvastalak, csorgott le a torkomon:)
    Köszönöm, így éjjel bőségesen elég ez az élmény, pont olyan mintha ettem volna:)

    VálaszTörlés
  5. Ez valami isteni finom lehet, nagyon tetszik. :P

    VálaszTörlés