.

2015. március 10., kedd

Amerikai almatorta




   Ez egy izgalmas almatorta, mert végigizgultam azt az egy órát amíg elkészült. Az alma fele sütési idő után ujjnyi levet engedett. Rotyogott rendesen. Nagyon úgy tűnt, hogy ebből nem lesz karamellizálódás. A tészta szélét körbe fellazítottam egy késsel, hogy legyen  rés ahol esetleg  el tud párologni egy kis lé. A tetejét le kellett takarnom duplán sütőpapírral, mert az hamarabb sül, megégett volna. Kitartás kell ehhez a sütihez, de megéri, mert finom. Én a kapott recept szerint készítettem, de egy kissé édes, elég a tésztájába 15 dkg cukor is bőven. Következő alkalommal őrölt fahéjjal még megbolondítom, az csak jót tesz neki.
  
  Hozzávalók a tésztához: 20 dkg liszt, 20 dkg vaj, 20 dkg cukor, 3 tojás, ½ tasak sütőpor, csipet só; a töltelékhez: 85 dkg alma(5 darab), 5 dkg dióbél, 5 dkg vaj, 5 evőkanál cukor.

     Elkészítése: Az almákat meghámozzuk, magházukat kiszedjük, vékony szeletekre vágjuk. A diót durvára daraboljuk. A vajat megolvasztjuk, egy magas falu jénai tálat körbefuttatunk vele, majd a cukorral az oldalait, az alját megszórjuk. Egy réteg almaszeletet helyezünk az aljába, megszórjuk dióval, majd így rétegezzük amíg az alma is és a dió is elfogy. A lisztet elvegyítjük a sütőporral, a sóval. A vajat megolvasztjuk, visszahűtjük. A tojásokat habosra kavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a kihűlt vajat, a lisztes keverékkel kikavarjuk, majd az alma tetejére öntjük. Előmelegített sütőben közepes tűzön 60 percet sütjük.

                  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése