.

2012. november 11., vasárnap

Ovis Molis

Érdekes elnevezésű aprósütemény. Megláttam és megszerettem először is Mandala blogján a fotót, Ő hivatkozott egy másik blogra, a Gurmandine-ra, ahonnan ered őkelme. Itt fázisfotók is találhatók.
Sülés után egy kissé kekszes állaga volt, de estére a dobozban már omlósra puhultak.Levendulás baracklekvárt tettem a közepébe. Nagyon finom!


30 dkg liszt
18 dkg vaj
10 dkg porcukor
1 tojássárga
1 kk sütőpor
1 csipet só

baracklekvár
porcukor

A puha vajat a porcukorral habosra kavartam, hozzáadtam a tojássárgát is.
A lisztet a sütőporral, a sóval elkavartam,  majd a vajas masszához adva összegyúrtam.  Fél órát a hűtőbe pihentettem, majd diónyi gombócokat készítve a tésztából sütőpapírral kibélelt tepsire rakosgattam. Közepüket egy kerekített végű fakanállal picit megnyomkodtam, mélyedést képezve rajtuk. Ezt a mélyedést töltöttem meg baracklekvárral. Előmelegített sütőben közepes tűzön 15 perc alatt készre sütöttem.
Még melegen megszórtam porcukorral. Ahol a lekvár van, a porcukrot egy ecset segítségével dolgoztam el, hogy mutatós legyen a süti.

12 megjegyzés:

  1. Cukor nélkül is istenien nézne ki, hát még milyen finom lehet!!! A levendulás baracklekvár újdonság nekem!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az idén vettem ki négy üvegre való lekvárt a nagy adagból és friss levendulát tettem bele. Illatos, jó ízű lekvár. Próbálj ki majd jövőbe egy kis üveggel:-)

      Törlés
  2. Vajon olyasmi mint az "ujjlenyomat-sütemény" ? Na, majd mindjárt utánanézek a receptnek. Nagyon guszta! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom az milyen, de ezt is lehet ujjal lyukasztani, lelapítani:-)
      Köszi:-)

      Törlés
  3. Azt hittem, valamilyen ovis eseményről olvashatok:-) Helyette meg egy nagyon guszta aprósüti fogadott. Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Gerdi:-)
      Román blogról származik, de a most láttam a Váncza projekt írójánál, Mónikánál "Huszárcsók" elnevezéssel:-)

      Törlés
  4. Nagyon mutatós kis sütike, az ízét pedig el tudom képzelni! :) Gondolom, gyorsan fogyott! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon gyorsan. Következőben dupla adag kötelező módon:-)

      Törlés
  5. Igen guszta kis sütike! Amikor ránéztem, hirtelen a szalagos fánk ugrott be (kerek forma, baracklekvár a közepén...). Akkor vesztem el végképp, amikor elolvastam, hogy omlósra puhult és hogy levendulás baracklekvár a tölteléke...mit tegyek, imádom az omlós sütiket és a különleges lekvárokat:)

    VálaszTörlés
  6. Igen finom lett heti menük. Hirtelen ötlet volt a levendulás lekvárral kipróbálni, de megérte:-)

    VálaszTörlés