.

2012. november 2., péntek

Rigó Jancsi

A minap a sógorom kérdezett meg, hogy tudok-e Rigó Jancsit sütni? Az az igazság, hogy enni ettem, de sütni még nem. Nézelődtem receptek után, de ahány annyiféle. A könnyű kakaós piskótát van ahol 8 tojásból sütik, van ahol 7-ből. Ez soknak tűnt, gondoltam sütök egy sima vizes piskótát 5 tojásból, amikor rábukkantam Gizi konyháján a Rigó Jancsi 5 tojásos piskótájára, amiben csak 5 ek liszt van, tehát nem a vizes piskótával talál, sokkal könnyedebb a tésztája.
A krémnél is sok a lehetőség. Ki csokival, ki kakaóval, több vagy kevesebb tejszínnel. Itt már alkottam és nagyon jó lett:-)


A piskótához:
5 tojás
5 ek cukor
5 ek liszt
2 ek kakaó por
1/2 csom. sütőpor

Konyhai robotba ütöttem a tojásokat a cukorral együtt és két-három percet hagytam dolgozni, amíg meg nem triplázódott a térfogata, habos lett. Ekkor hozzáadtam a kakaót és még egy perc alatt kikavartattam. A lisztet a sütőporral elvegyítettem, a kakaós tésztába kavartam egy lapáttal óvatosan, majd sütőpapírral bélelt tepsibe öntöttem a tésztát. Előmelegített közepes lángon 20 perc alatt megsütöttem.
5 percet hagytam a meleg sütőben, majd kivettem, hagytam kihűlni, ketté vágtam.

2 ek barack lekvárral megkentem az alsó lapot:

A krémhez:
6 dl tejszín ( Hulala)
2 ek kakaó por
1 ek zselatin

1 dl tejszínt meglangyosítottam, a zselatint beleöntöttem, hagytam feloldódni. A többi tejszínt habbá vertem, hozzátettem a kakaót is, majd a zselés tejszínt is.Kemény habot kaptam. Rákentem a baracklekvárral megkent piskótára és szépen eligazítottam.

1 tábla tejcsokit gőz fölött felolvasztottam,
1 ek olajat adtam hozzá és a piskótára kentem. Amikor megkötött a csoki, meleg vízbe mártott késsel 5x5-ös kockákra vágtam és a krémre rakosgattam. Azonnal is fogyasztható.

Ui:
A krém lehet, hogy megállt volna zselé nélkül is, de biztosra akartam menni. Több helyen olvastam, hogy natúr tejszínből összeesett a krém. Ha nem teszünk zselét, mindenképp tegyünk egy habfixálót.
Aki édesebben szereti, tehet a tejszínhez porcukrot, de a Hulala önmagában is édes.
A baracklekvár kellemesen savanykás ízt ad.
A tetejére lehet jobb a tortabevonó, de nekem tejcsokim volt itthon:-)


16 megjegyzés:

  1. Hetek óta készülök megsütni ezt a sütit, de mostanában olyan kevés időm van... :/
    Nagyon guszta nálad. Nekem egész más a receptem, de gyerekkoromban Anyukám minden ünnepre úgy sütötte, úgyhogy maradok annál. Viszont a Tied is szuper! :))

    VálaszTörlés
  2. Nagyon várom a Te verziódat, kíváncsi vagyok:-) elsőre finom lett,mindenkinek ízlett, de tudod hogy van. Alakítunk, változtatunk rajta, hogy minél jobb legyen:-)

    VálaszTörlés
  3. Régóta készülök én is sütni, mert a szomszédasszonyom nagyon finoman készítette, de mivel elköltöztek a receptet is magáv al vitte. Nagyon klassz lett az alkotásod, jujj és nagyon finom lehet!!! Ezt nekem is el kell készíteni! Nagyon jó kis konyhátok van.....:))

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm, kedves vagy:-)
    Sokféle recept van rá, most ilyen született:-) finom is. Még van egy utolsó kocka, szívesen látlak:-)

    VálaszTörlés
  5. Nálam is tervbe van véve,csak még nem jutottam el odáig!:))Nagyon guszta lett a sütid! Ennék is most belőle,egyet-kettőt,de lehet,hogy hármat is:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudnál hármat megenni szerintem Böbe:-) annyira tömény. Nem túl édes, de a hab az eléggé töm. Nekem egy ment le egyszerre, aztán két óra múlva nem tudtam megállni és még egy:-)))

      Törlés
  6. Gyönyörű lett, tökéletes az a kocka, most jól is jönne, csokis sütik közül a kedvencem:) Én tortát sütöttem belőle 8 tojásból,nagyon gyorsan fogyott, de legutóbb a cupcake forma akkora siker volt, hogy ismétlés lesz hamarosan:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom is, eltudom képzelni tortának is. A cupcake forma is isteni.
      Néha kívánjuk a krémeseket is:-)

      Törlés
  7. Nagyon szép lett, szerintem így tökéletes, ahogy van! :) Cukrászdában már ettem, most már otthon is elkészíthető a recepted alapján! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na igen és várjuk a Gabriella receptjét is:-)

      Törlés
  8. De csábító az sok hab! Nagy kedvenc volt mindig is, egyszer-kétszer sütöttem is, most meg rendesen megkívántam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Süssed meg Gerdi, biztosan örül majd a család:-)

      Törlés
  9. Én sem sütöttem még, de a képek láttán, hogy nem is bonyolult, kedvet kaptam hozzá! Nagyon gusztára sikeredett!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyáltalán nem nehéz elkészíteni. Jó kis süti:-)

      Törlés
  10. Párom nagy kedvence, annyira guszta lett, hogy tutira elkészítem neki a napokban!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy kedvet kaptál hozzá. Tudja a párod mi a jó :-)

      Törlés