.

2014. április 2., szerda

Citromkrémes, déligyümölcsös torta


A lányom egyik barátja kért meg, hogy az édesanyja születésnapjára készítsek neki egy tortát.  Citromkrémes, gyümölcsös volt a kérés, a tetején gyümölccsel. Egy kissé gondban voltam, hogy a citromkrém a savanykás déli gyümölcsökkel túl savanyú lesz, ezért banánt tettem a krémbe. A visszajelzések szerint finom volt a torta, mindenkinek ízlett, a banán jó volt bele.
Sajnos a szeletről nincs fotóm, állítólag telefonnal készítettek a partin, de még nem kaptam meg. Pótolom utólag.


26 cm-es tortaformához 6 tojásos piskótát sütöttem, amit 3 részre vágtam.

A krémhez: 4 tojássárgája, 10 dkg cukor, 1 citrom leve és reszelt héja, 4,5 dkg étkezési keményítő, 3 dl tej, 3 dl tejszín

A tejet felmelegítettem. A tojássárgákat habosra kavartam a cukorral, beleszórtam a keményítőt, a citrom héját és levét, majd lassan belecsurgattam a forró tejet. Állandóan kavargatva takaréklángon besűrítettem. Kihűlés után a habbá vert tejszínnel elkavartam.

Narancsot, kivit és banánt kisebb darabokra vágva kavartam a krémbe. Gyenge citromos teával locsoltam meg a lapokat, a krémmel megtöltöttem, majd 4 dl habbá vert tejszínnel vontam be. Tetejét gyümölcsökkel díszítettem.

9 megjegyzés:

  1. De szép:) Jöhetne egy szelet belőle :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon szép lett, a gyümölcsökkel a krémjében pedig biztosan nagyon finom is! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon csábító, hab és gyümölcsök rengetege - ez így csakis jó lehet. A banán miatt mentem is a "Sógoromnak" mappámba... ;-DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet több banánnal, finom lesz. Jó a savanykás krémmel:)

      Törlés