.

2014. április 6., vasárnap

Citromkrémes, epres rolád



   Egyre csábítóbb az eper a piacon és napról-napra megy le az ára is. Finom desszertet készítettem vele.

Hozzávalók a piskótához: 5 tojás, 10 dkg liszt, 10 dkg cukor, 1 kávéskanál sütőpor; a krémhez: 2 tojássárgája, 5 dkg cukor, 0,5 citrom leve és héja, 3 dkg étkezési keményítő, 2,5 dl tej, 2 dl tejszín, 30 dkg eper; tetejére 5 dkg csokoládé, 1 evőkanál olaj, 4-5 szem eper

Elkészítése: A tojássárgáját habosra kavarjuk a cukorral. A lisztet a sütőporral elvegyítjük, és a tojássárgájához adjuk. A fehérjét habbá verjük, a lisztes masszához forgatjuk. 36x26 cm-es tepsibe sütőpapírt teszünk, a tésztát beleöntjük és 180 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Még melegen lehúzzuk róla a papírt, nedves konyharuhára helyezzük és felcsavarjuk. Így hagyjuk kihűlni. A krémhez a tejet felmelegítjük, a tojássárgáját habosra kavarjuk a cukorral, hozzáadjuk a keményítőt, a citrom lereszelt héját és levét, majd a forró tejjel feltöltjük és sűrűre főzzük. A tejszínt habbá verjük, és a citromkrémbe vegyítjük. A piskótát megkenjük a krémmel, tetejét kirakjuk a felszeletelt eperrel és felcsavarjuk. A csokoládét vízgőz fölött megolvasztjuk, az olajjal elkavarjuk, a tekercs tetejére csurgatjuk. Eperrel díszítjük.

15 megjegyzés:

  1. Ez a rolád nagyon szépre sikerült. Nagyon finom lehetett.

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörű és pont olyan finom is!!!

    VálaszTörlés
  3. De szééép! Akármelyik cukrászda megirigyelné! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Meg meg!:) Annyi a különbség, hogy ez házi, tudjuk mi van benne.

      Törlés
  4. Csak nézek és nyelek nagyokat! Nagyon guszta és nekem pont most semmi krémes nincs itthon. Nem küldenél kicsit?:)

    VálaszTörlés
  5. Jöhet hozzánk vasárnap délutáni desszertnek. :)
    (Bár én is sütöttem ma két sütit, de tudod, hogy van ez... a másé mindig jobban esne.) :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így szokott ez lenni.:) Már sokszor mondtam, hogy jó lenne itt képernyőn keresztül nyúlkálni, kóstolgatni:)

      Törlés
  6. Olyan szép, vidáman színes!
    Nálunk most virágzik a kertben az eper, alig várom már, hogy szedegetni lehessen!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, az lesz az eredeti. Még egy kicsit várni kell rá.

      Törlés
  7. Nagyon finomnak látszik, mi is szeretjük az epres sütiket! :)

    VálaszTörlés
  8. Oh Hajni, nagyon kívánatosra sikeredett ez a tekercs! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát olyan is kell legyen, kívánatos... és finom:)

      Törlés