.

2014. szeptember 11., csütörtök

Sárgarépa főzelék tojáspogácsával


                                              
                    
A sárgarépát ebben a formában szeretem a legjobban. Mellé most tojáspogácsát készítettem, de sima bundáskenyérrel, tükörtojással, vagy húsfélékkel is nagyon finom.

Hozzávalók a főzelékhez: 50 dkg sárgarépa, 1 evőkanál vaj, 1 evőkanál liszt, 2,5 dl tej, 2 gerezd fokhagyma, só; a tojáspogácsához: 5 tojás, 1 hagyma, 1 zsemle, 0,5 dl tej, petrezselyemzöld, 1 mokkáskanál őrölt kömény, olaj, só, bors, zsemlemorzsa


Elkészítése: A sárgarépát megtisztítjuk, lereszeljük. A vajat megolvasztjuk, a répát kavargatva rajta megpároljuk. Ízesítjük sóval. Kevés vizet is adhatunk hozzá, hogy ne süljön le. Amikor megpuhult, hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. A lisztet csomómentesre kavarjuk a tejjel, a répához adjuk és néhány perc alatt összefőzzük. A pogácsához a zsemlét kockára vágjuk, a tejjel leöntjük. A hagymát megtisztítjuk, apróra vágjuk, olajon üvegesre pároljuk. Ráütünk négy tojást, rántottának megsütjük. Ízesítjük sóval, borssal, köménnyel, apróra vágott petrezselyemzölddel. Hozzáadjuk a megmaradt nyers tojást, a zsömlét és jól összedolgozzuk. Pogácsákat formálunk, zsemlemorzsában megforgatjuk és  forró olajban kisütjük. A főzelékkel tálaljuk.
Megj: Hogyha lágyabb masszát kapunk a pogácsánál, miután hozzáadtuk a nyers tojást,
kavarjunk hozzá még 1-2 evőkanál zsemlemorzsát.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése