.

2012. október 5., péntek

Japán csokis kalács

A hét elején sütöttem Trollanyu kalácsát, ami nem annyira szépre,  viszont nagyon finomra sikeredett. A gyerekek uzsonnára is szívesen vitték.
Én a krémmel nagyon könnyen tudtam dolgozni, a tésztájába kellett kevesebb folyadékot tennem, ennyit kért a liszt. Következő sütésnél annyit változtatok, hogy négybe vágom a kinyújtott lapot, összecsavarom kettősével és két kalácssütő formába teszem, mert most egybe tettem és szegény tészta nőtt volna, terpeszkedett volna sülés közben, de kicsi volt neki a tepsi.


Először a csokis krémet készítettem elő:
4 dkg liszt
10 dkg cukor
2 tojásfehérje
1,6 dl tej
2 dkg kakaópor
10 dkg étcsoki
2 dkg vaj

A tojásfehérjét a cukorral és a liszttel mixerrel kikavartam, a tejet megmelegítettem. A csokit lereszeltem, a kakaó porral összekavartam, kevés tejjel kikavartam, majd a csokis krémet a lisztes masszába vegyítettem, tűzön hozzáöntögetve a tejet és folyton kavargatva, sűrű krémmé főztem. Végül a vajjal jól kikavartam.
Egy fóliát olajjal vékonyan lekentem, a krémet rátettem és olajos kézzel téglalap alakúra formáztam. Fóliával betakartam és egy órára hűtőbe tettem.

Amíg a krém pihent, összeállítottam a tésztát:

60 dkg liszt
1 csomag szárított élesztő (10 gramm)
5 dkg cukor
1 tk só
2 dkg tejpor
2 tojás sárgája
2,7 dl langyos tej (lehet víz is)
5 dkg olvasztott vaj

A lisztet a sóval, élesztővel, cukorral, tejporral  elkavartam, majd hozzáadtam a tojások sárgáját, az olvasztott vajat és a langyos tejet. Puha tésztát dagasztottam, amit letakarva egy órát kelesztettem, majd kissé átgyúrtam, kinyújtottam vékonyra. A felső fóliát a csokis krémről lehúztam, megfogtam és ráborítottam a tésztára és az aljáról is lehúztam a fóliát. 

Mint a hájastészta hajtogatásánál, a krémet becsomagoltam a tésztába. Kinyújtottam újra, majd újra hajtogattam.  Óvatosan kell nyújtani, mert ha vékonyabb valahol a tészta, kilyukad és csokis lesz az ég is :)  már tudom :). Az utolsó hajtogatás után 3 részre vágtam, összefontam és egy vajjal kikent formába tettem. Letakarva még egy fél órát pihentettem, majd 180 fokos sütőben 40 percig sütöttem.


14 megjegyzés:

  1. Akartam kérdezni, hogy megkínálsz? De hát olvasom, hogy hét elején készítetted, abból ugyan már egy morzsányi sincs akkor... :-) Olyan finomságos lehet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nincs már, hamar eltüntettük. Finomságos volt:-)

      Törlés
  2. Nagyon szép lett, örülök, hogy megsütöttétek:)A lényeg pedig, hogy ízlett a családnak. Szép hétvégét kívánok:)

    VálaszTörlés
  3. De szép kalács:) Isteni finom lehetett:)

    VálaszTörlés
  4. Szerintem nagyon szép lett,és biztosan finom is! Igy hát vasárnap reggelire ilyet készitek:))

    VálaszTörlés
  5. Nagyonis szép lett, látszik rajta, hogy mennyire finom! :) Nekem is tervbe van véve! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen érdekes is egy recept útja. Trollanyu egy japán oldalról vitte Norvégiába, aztán eljött Romániába, majd Magyarországot is körbejárja:-)

      Törlés
  6. Nagyon guszta:)Az én gyerekeim is nagyon szeretik a kalácsot bármilyen formában:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy csupor tejjel vagy kakaóval megvan a reggeli, vacsora, uzsira is menő:-)

      Törlés
  7. Finomnak néz ki ki fogom probálni!

    VálaszTörlés