2013. március 13., szerda

Csokoládés, vörös áfonyás babka

Nem tudom más családnál hogy van, de az én fiam mindig valami csokisat, vagy lekvárosat kér.
Vásárolni voltunk, mindenképp csokis kiflit akart. Mire visszamentünk arra a részlegre, már bezártak. Kezdődött a szokásos nyűgölés. Valahogy csak kiegyeztünk, hogy sütünk majd otthon valami csokisat. Először muffinra gondoltam, de persze előtte benéztem a blogra:-) itt meg Vikvi frissen posztolt csokis babkája fogadott. Mutatom a gyermekemnek, hogy mit szólna hozzá? A nagyobbikkal közösen bólintottak rá, mert azt közöltem, hogy másnap ez lesz az uzsonnájuk is.
Kihagytam belőle a mandulát, mert épp nem volt itthon, viszont dupla adag csokit tettem és a tésztájába is loptam egy kanál cukrot.
Késő estére sült ki, a fotókat a kamrában készítettem villanyfénynél, kínlódva. Az a helyzet, hogy reggel sincs nagyobb világosság amikor kelnek, esznek és csomagoljuk az uzsonnát. Mindezek után már nem marad fotózni való, esetleg a morzsák:-).


4 bögre liszt (kb 60 dkg)
1,5 dl tej
2 tojás
10 dkg olvasztott vaj
1 csipet só
1 ek
3 dkg élesztő

Töltelék:
20 dkg csoki
2 kk őrölt fahéj
2 marék aszalt vörös áfonya

A tejet az élesztővel felfuttattam és a többi hozzávalóval tésztát gyúrtam. Letakarva meleg helyen 30 percet pihentettem, kelesztettem.
Két részre vágtam. Az egyiket kinyújtottam téglalappá, megszórtam csokival, fahéjjal és áfonyával, majd felcsavartam. Három kis darabba vágtam. Kivajazott, lisztezett kalácsformába helyeztem, letakarva még 20 percet pihentettem.
A másik darab tésztát kettévágtam, pontosan úgy jártam el mint az előbbinél, csak csigává csavartam és két kis kuglófformába helyeztem.
180 fokos sütőben 35 percet sütöttem. Még melegen kivettem a formákból és hagytam kihűlni.

Köszönjük Vikvi, finom volt!:-)

18 megjegyzés:

  1. Szép lett, láttam Vikvinél is:) A gyerekek biztos örvendtek neki:)

    VálaszTörlés
  2. Az én unokáim is örülnének ilyen fincsi uzsonnának. Csokis-lekváros, csak jó lehet!:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csokis, aszalt áfonyás. Fincsi volt:-)

      Törlés
  3. Jól is néz ki nagyon, jó párosítás a csoki és vörösáfonya! :)

    VálaszTörlés
  4. Nálunk a csokis a kérés az esetek többségében :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor megnyugodhatok, hogy nem csak az én fiam ilyen édesszájú :-)

      Törlés
  5. Még a morzsáját is szeretném...:) Csodálatos anyuka vagy! A nyűgölést elég nehéz kezelni, de nagyon jól megoldottad. Szerintem sokkal jobban jártak a gyerkőcök a saját készítésű csokis finomsággal. És hogy este hazaérve még volt erőd megsütni, fényképezni...külön díj:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez a mi dolgunk, anyukáknak:-) és tesszük szeretettel.

      Törlés
  6. Csoki és aszalt áfonya szuper kombináció, a neve is nagyon klassz:) Az én gyerekeim is nagyon szeretik az ilyen finom reggeliket, uzsonnákat:)

    VálaszTörlés
  7. Anyasors :) Az áfonya-csoki páros nálunk is nyerő!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ilyenek vagyunk...gyerekeink szerint jó anyukák:-)

      Törlés
  8. Nekem is van egy csokis babka receptem, és imádjuk!! (De miért nincs még fent a blogon??:))
    Klassz a Tied is, finomságos - na persze, amiben csoki van, az csakis finom lehet... ;-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Süssed meg és tegyed fel! A család biztos örül majd neki:-)

      Törlés
  9. Nagyon szép lett, örülök, hogy ízlett :)

    VálaszTörlés