2013. március 1., péntek

Sütinyalókák

Mindenhol csodáltam a sokféle színes sütinyalókát, de mostanáig nem készítettem. Láttam készítik piskótából is, amit összemorzsolnak, ízesítenek, darált kekszből is.
Marka hirdetett játékot, hát kaptam az alkalmon és a nála régebben látott nyalókát ki is próbáltam, ugyanakkor ezzel a nyalókával benevezünk a SAD 13. fordulójára, aminek háziasszonya ez alkalommal Teller-cake.
Bevontam a fiamat is, Ő darálta le az egész kekszet, mindenkinek eldicsekedve, hogy "a kekszport én készítettem":-), majd a többi hozzávalót is hozzátette, én csak összegyúrtam, formáztam, csokiztam és újra együtt díszítettük.
Kipróbáltuk milyen csokira az általam készített színes cukor. Bencém szerint a nyalóka olyan lett, mint a földgömb:-)
Jó szórakozás volt az elkészítése és finom a nyalóka. Köszönjük Marka!


30 dkg háztartási keksz
3 ek sárgabarack lekvár
2 ek kakaó por
8 dkg porcukor
tej

Tetejére
olvasztott csoki,  szórócukor, csokidara

A kekszet húsdarálón ledaráltuk, a száraz hozzávalókkal elkavartuk, majd a baracklekvárt is beletettük. Annyi tejet töltöttünk hozzá, amíg gyúrhatóvá, formázhatóvá vált. Golyókat formáztunk majd pálcikákra szúrtuk.
Mikróba felolvasztottam a csokoládét, a golyókat megforgattam benne, majd megszórtuk a csokidarával.
A szórócukorba gyermekem kívánsága szerint mártogattam:-).

23 megjegyzés:

  1. De szépek lettek:) Megcsodálta a színes cukraidat is, csak nem volt időm írni:)

    VálaszTörlés
  2. Hamm! :)
    Valóban földgömb szerű lett a szórócukros.
    Nálunk ez (picit más összetevőkkel) ördögpirula néven fut.

    VálaszTörlés
  3. Szépek lettek, jól mutat rajta a színes cukorka nagyon!

    VálaszTörlés
  4. nagyon ötletesen megcsináltad a sütinyalókákat :-) jó ötlet volt a színes szórócukor is :-). mi ma vaníliás cukrot készítettünk a gyerekekkel. olyan jó hogy neked is volt segitséged volt a kekszdarálásban :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Be kell vonnom, ha akarok haladni valamivel. Így megy a munka :-) de tudod Te is:-) jó bizony a segítség!

      Törlés
    2. Bizony :) Nálunk is ez van :) A fiam pl. a marcipánt és a burkoló anyagaimat használja gyurma helyett :) jól eljátszik vele én meg nyerek egy kis időt :D

      Törlés
  5. Annyira jó ránézni ezekre a nyalókákra. Kicsit újra gyereknek érezem tőle magam. Ahogy látom nagyon egyszerű az elkészítése, sort fogok keríteni rá én is. Van, amikor az emberre hirtelen rátör, hogy enne egy falatnyi édességet, milyen jó előkapni olyankor egy sütinyalókát. Nagyon jó találmány.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen,olyan vidám. Hamar elkészíthető és sokáig eláll. 25 darab lett ebből az adagból. A felére nem tettem pálcikát, csak lefóliáztam és betettem a hideg kamrába. Mikor eszik, lehet szúrni pálcikára, de anélkül is megy:-)

      Törlés
  6. Annyi sütinyalókával találkoztam mostanság, hogy csak elcsábulok már én is:-) A színes szórócukor is szerepet kapott, látom. Nagyon szépek lettek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is elcsábultam, csábulj el Te is, megéri:-) meglátod a gyerekeid hogy fognak örülni:-)

      Törlés
  7. Ai si mov !!! Sant tare jucause !

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Daa:-) hai si gusta!
      Multumesc Mandala!

      Törlés
  8. Nekem is rögtön földgömb ugrott be! ;-)) Szuperek lettek! Köszönöm, hogy velem játszol!

    VálaszTörlés
  9. Jó kis alapot készítettek, biztosan finom volt a csokimázzal bevonva! :) Látom, már hasznát is vettétek a színes szórócukroknak, nagyon mutatósak lettek a nyalókák! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finom is, gyors is, sütni sem kell:-)
      Köszi Hankka:-)

      Törlés
  10. Nagyon jól lettek.:) És milyen ügyes segítőd volt. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen:-) segítőm az mindig van, hála:-)

      Törlés