2013. március 11., hétfő

Mimóza-szelet

Hétvégi sütinek készítettem Mónika Váncza Projektjéből ezt az omlós, lekváros süteményt. Tartottam attól, hogy nem tudom majd a lapokat szépen kinyújtani, esetleg nehogy a lekvár miatt ne süljenek ki a lapok. Tudjátok, átnedvesedik és olyan hatást kelt, mintha nem lenne átsülve. No de ezért próbáljuk ki, hogy megtudjuk milyen és én megtudtam. Az első harapás után a fiam azt mondta, hogy istenien zamatos:-)
Sűrűbb lekvárokat választottam. A barack volt egy kissé hígabb, ebbe egy evőkanál zsemlemorzsát kevertem, biztos, ami biztos alapon.
A tészta abszolút könnyen nyújtható, a lapok szépen átsültek és a süti összességében nagyon finom. Vasárnap estére már egy szelet sem maradt:-)


30 dkg liszt
1 csom.sütőpor
1 csom.vaníliás cukor
6 dkg cukor (eredetileg 8 dkg)
1 tojás
25 dkg vaj vagy zsír (én fele-fele arányban tettem)

Tölteléknek három különböző ízű lekvár. Szebben mutat, ha különböző színűek.

A hozzávalókból gyors mozdulatokkal tésztát gyúrtam, majd 4 részre vágtam. Betettem a hűtőbe. Egy kisebb tepsit(29x21 cm) kivajaztam, liszteztem, a sütőt begyújtottam, a lekvárokat előkészítettem.
Kivettem egy tésztát, kinyújtottam, a tepsibe helyeztem, megkentem rumos szilvalekvárral, újabb lapot nyújtottam, erre baracklekvárt tettem, még egy lap, rá rumos meggylekvár és a negyedik lappal befödtem. Tetejét lekentem felvert tojással. 180 fokra előmelegített sütőben 35 percet sütöttem.
Kihűlés után szeleteltem.

30 megjegyzés:

  1. Örök kedvenceim az ilyen sütemények! Addig járok rájuk amíg el nem fogy! Gyönyörűen néz ki a fotón!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem gondoltam, hogy csak lekvárral lehet ilyen finom egy süti! Kedvenc lett nálunk is:-)

      Törlés
  2. Nagyon jól néz ki, irány a konyha! ;-)

    VálaszTörlés
  3. Most találkoztam először ezzel a sütivel és az első randi után azt kell mondjam, nagyon bejön! Tavaly a nagylányom szülinapjára sütöttem egy mimóza tortát, ami a tavasz első virágjáról, a mimóza virágról kapta a nevét és formáját. Nem tudom ennek a finomságnak mi köze a mimóza virághoz, de hogy elkészül nálunk, az biztos:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom milyen fajta mimózához van köze, de az szent, hogy jóféle süti:-)

      Törlés
  4. Nagyon guszta és igen finom lehet! A múlt héten próbálkoztam ezzel a recepttel és nekem nagyon ragadt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyorsan kell dolgozni a tésztával, mert sok benne a zsiradék, ettől ragad, ezért tettem én is hűtőbe és csak azt vettem ki amit nyújtottam. Lisztezett deszkán nagyon könnyen tudtam nyújtani.
      Mi lett a tésztával végül? Megsütötted?

      Törlés
    2. Lehet hogy egy kis lisztet kelet volna még adni hozzá, már annyiszor írtam hogy , vagy liszt, vagy tej plusz hozzáadása szükséges a tojások mérete miatt, szinte minden Váncza gyúrós recepthez.
      A lényeg hogy ne ragadjon és gyúrható nyújtható tésztát kapjunk!

      Törlés
    3. Igen Mónika. Liszteztem én is a deszkát és a sodrófát is, akkor nem ragadt. A vajas, porhanyós tésztákkal sokat a meleg konyhában sem jó bíbelődni.

      Törlés
  5. Nagyon szépek lettek:) Én is készülök egy új sütit kipróbálni Mónitól:)
    Ma feltettem a csomagot, legkésőbb szerdán megkapod, azt mondták a postán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Finomak ezek a Váncza sütik, nekem mindenik bejött eddig.
      Köszi szépen, várom:-)

      Törlés
  6. Örülök hogy nálatok is elkészült és milyen szépek lettek:))

    VálaszTörlés
  7. Incsi-fincsi lehet! :) Annyira sajnálom, hogy én csak bolti lekvárhoz jutok, illetve ha nem, akkor meg csillagászati áron. :( Rendesen rákívántam. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megakartam nézni, hogy hol laksz, hogy nincs nálatok házi lekvár, de nem lehet a blogodat megnézni, azt mondja nem nyilvános.:-(

      Törlés
    2. A kékbetűs portál szerint Dunaújvárosban lakik ;-)

      Most írtam ki a hozzávalókat. Majd érkezik a beszámoló is (az este meleg volt a zsír, akkor szedtem ki egy nagyobb tárolóedényből)

      Törlés
  8. Szeretem én is az ilyen házias sütiket, azok közé tartozik, amihez a hozzávalók szinte mindig fellelhetők otthon! :) Nagyon fincsi lehet, főleg jóféle házi lekvárokkal! :)

    VálaszTörlés
  9. Mindig meglepsz valami finom süteménnyel :) Ilyenkor rám tör a nassolhatnék.... csak ne lenne este.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj! Legtöbbször este tudok géphez ülni és a sok finomság nagyon csábító tud lenni:-) mostanában a vacsit meghúztam én is, jön a nyár:-)

      Törlés
  10. Nagyon mutatós süti. :)
    Egy kicsit visszatart, hogy lapokat kell nyújtogatni, de szerintem csak ki fogom próbálni, mert nagyon tetszik. :)

    VálaszTörlés
  11. Minden mennyiségben jöhetne........nálam nagyon bejön!!!!! arról nem is beszélve, hogy szívesen nyújtogatok!:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor kedves Tücsi, ezt ki kell próbálni! :-)

      Törlés
  12. Huh, ez nagyon finom lehet! azt csodálom hogy kihúzta vasárnap estig!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem volt kitéve az asztalra,mentegettem vasárnapra ebéd utánra is néhány darabot. Másképp nem tartott volna ki. Ebből az adagból annyi lett, amit a tányéron látsz. A széleket nagyon vékonyan vágtam le.

      Törlés
  13. Na, még egy süti, amit nagyon imádok. Tényleg annyira szeretem az ilyen jellegű sütiket... Amikor megláttam a fb-on, nem győztem gyönyörködni benne... :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Istenien omlós, porhanyós és a szemnek is szép, na ugye?:-)

      Törlés