.

2013. június 5., szerda

Gyors túrós

Pite szerű, csak kelt tésztából készítettem. Lehet édes töltelékkel is készíteni, én most a maradék túrót és sós túrót használtam fel, egyik részét egy kevés kaporral megbolondítva.
Kisebb tepsiben sütve magasabb lesz a piténk.


29x21 cm-es tepsihez:
30 dkg liszt
2 dl tej
2 tojás
1,5 dkg friss élesztő
0,8 dl olaj
1  kk só
1 ek zsemlemorzsa

25 dkg sóstúró ( telemea vagy feta)
10 dkg tehéntúró
kevés kapor
vegyes magok a tetejére

A langyos tejbe az élesztőt felfuttatom.
A lisztet kimérem egy tálba, beleöntöm az élesztős tejet, tojást, olajat, sót. Fakanállal simára kavarom.
A tepsit kivajazom, megszórom a zsemlemorzsával, a tészta felét beletöltöm és vízbe mártogatott kanállal elegyengetem. Rászórom a szétmorzsolt túrókat, kaprot.
A maradék tésztát ráöntöm és ugyancsak vizes kanállal elsimítom. Tetejét magokkal megszórom.
      Egy ilyen méretű tepsinél úgy tűnik, mintha kevés lenne a tészta, vékony a réteg, de sütés után puha és kellően magas piténk lesz.
Letakarva kelesztem egy fél órát, majd hideg sütőbe téve, 160 fokra állítva 35-40 perc alatt megsütöm.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, látszik a tésztán milyen puha. Még nem ettem kapros túróst, de szívesen megkóstolnám:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kaprosan a gyerekek nem szeretik, ezért osztottam meg a tésztán, de finom, már aki a kaprot szereti:-)

      Törlés
  2. De jól hangzik. kapor, turó, mind jöhet hozzám:)

    VálaszTörlés
  3. Kapros-túrós sósan, de szeretem! Meg aztán olyan jól néz ki!

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jól néz ki a túrós sütikéd! Az íze is bombasztikus lehet! :)

    VálaszTörlés
  5. Kapros-túrós palacsintát rendelt a férjuram, de azt hiszem rábeszélem, hogy inkább ezt a pitét készítsük el. Nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  6. Jaj de jól néz ki, úgy megennék egy kis kockát...:)

    VálaszTörlés
  7. Nagyon guszta! :) Kapros-túrós pitét sütöttem már, csak édesen. Sós túróval még nem próbáltam, és a magvak is nagyon tetszenek a tetején, biztosan nagyon finom volt! :)

    VálaszTörlés