.

2013. május 18., szombat

Csokoládékrémes piskóta tekercs

Már rég furdalja a páromat a kíváncsiság, milyen is ízre a párizsi krém. Mikor felvetődött a tekercs gondolata, az első lehetőség a töltésére a csokikrém volt, azaz párizsi krém. Elkészítettem, meg volt elégedve:-).
Ezt a nagyon gyors és egyszerű piskóta tekercset a Laptopkonyhán találtam régebb, itt volt az ideje kipróbálni.
A párizsi krémet pedig nagyon vastagnak, töménynek találtam, ezért egy kevés tejszínt habbá vertem és a kihűlt krémmel kikavartam. Így nagyon finom csokikrémet kaptam.


A csokikrémhez:
2 dl tejszín
8 dkg étcsoki
2 ek kakaópor
20 dkg cukor
25 dkg vaj

2 dl tejszín habosítani

A tejszínt a cukorral  7-8 percig forraltam, beleolvasztottam a csokoládét, a kakaóport is hozzákavartam, majd a vajat. Miután kihűlt, hűtőbe tettem. 4 órát pihent a hidegben, ezalatt teljesen megvastagodott a krém. Mixerrel kikavartam, de nekem nagyon töménynek tűnt, ezért még vertem fel tejszínt és a csokikrémmel kikavartam.


A piskótához:
5 tojás
5 ek cukor
4 ek liszt

A tojásokat a cukorral habosra kavartam( nem kell szétválasztani!) és beleforgattam a lisztet. Sütőpapíros tepsire simítottam.
Előmelegített sütőben 190 fokon 10 perc alatt megsütöttem, alsó-felső sütés.
Még forrón papírostól felcsavartam és hagytam kihűlni.

 Ezután kitekertem, a papírt lehúztam róla és a csokikrémmel megtöltöttem.
Lehetett szeletelni és fogyasztani.

10 megjegyzés:

  1. Nagyon könnyű és lágy krémnek látszik:) - és persze nagyon finom is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eteti magát a krém, a maradék finom lesz pohárkrémnek is:-)

      Törlés
  2. Gyerekkorom kedvenc süteménye :) nagyon guszta lett! :)

    VálaszTörlés
  3. Most mit nem adnék egy szeletkéért. Csodás!

    VálaszTörlés
  4. Ezzel a finomsággal is szemeztem már 1-2 napja a Fb-on, mire idejöttem kommentelni... ;-) Nagyon tetszik a recept, guszta ez a csokis tekercs, most jól esne 1 szeletke...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos már rég elfogyott, de adok helyette habos muffint:-)

      Törlés