.

2014. március 6., csütörtök

Vegyes falatok

 
Egyszerű kis falatkákat készítettem, most éppen tojáskrémmel és tonhalkrémmel, de majdnem bármit tehetünk a kenyérfalatokra, amit csak kitudunk kavarni. Minél színesebb, annál jobb. Vendégvárónak kitűnő előétel, de a gyereknek vacsorára is megteszi.

Hozzávalók az alaphoz: rozskenyér; a tojáskrémhez: 3 tojás, 1 evőkanál mustár, 1 evőkanál tejföl, 1 újhagyma, só, bors, pirospaprika; a tonhalkrémhez: 1 tonhalkonzerv, 1 evőkanál citromlé, 10 dkg vaj, 1 újhagyma, só, bors

Elkészítése: A tojásokat keményre főzzük, megtisztítjuk, majd lereszeljük. Hozzáadjuk a mustárt, a tejfölt, az apróra vágott hagymát, sót és borsot. Jól kikeverjük. A halkrémhez a tonhalat lecsöpögtetjük,villával összetörjük. A  hagymát apróra vágjuk, a puha vajjal, a citromlével, a hallal habosra kavarjuk. Sóval, borssal ízesítjük.
A kenyeret megpirítjuk, felkockázzuk. A krémekből habzsákba kanalazunk és a pirítósokra nyomjuk. Díszíthetjük zöldségdarabokkal. Pálcikát szúrunk bele és felszolgáljuk.

6 megjegyzés:

  1. Imádom az ilyen kis falatnyi csodákat. Mindkét változat kedvemre való. Csodás tavaszi hangulat van már a képen is.

    VálaszTörlés
  2. Mindkét krémet szeretjük. Jó hogy eszembe juttattad, holnap készítek is egy kis tojáskrémet. :)

    VálaszTörlés
  3. Jó lenne vacsorára nekünk is! ;-) Megint változott a blogruha, szép ez is, olyan tavaszias! Ez már a végleges?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most marad ez egy darabig szerintem...de csak addig amíg Zoltán meg nem unja:-) aztán csere. Ő szokta változtatni:-)

      Törlés