.

2012. május 21., hétfő

Újra Pavlova

Amikor az első Pavlovát sütöttem, jó volt, de hibás. Megégett az alja. Hagyományos sütőm van, ezért rendeltem egy lerbe való hőmérőt, az ilyen kényesebb dolgok sütéséhez, és tökéletesen bevált! A Pavlovám tökéletesre sikeredett! Annyira, hogy délutántól estig, a nagy tortából morzsa sem maradt.
Most: 9 tojásfehérjéhez tettem
      36 dkg porcukrot
      1 csipet sót
      1.5 ek ecetet (10%-os)
      1.5 ek étkezési keményítőt

A fehérjéket elkezdtem fölverni a sóval és kanalaként adtam hozzá a porcukrot, amíg kemény hab nem lett belőle. Az utolsó kanál cukorral összevegyítettem a keményítőt és azt is belekavartam a habba, majd az ecetet is. Annyira kemény fényes hab lett belőle, hogy ha késsel belevágtam, meglátszott a nyoma. A sütőt előmelegítettem 150 fokra. Egy tepsibe sütőpapírt tettem, a habot beletettem úgy, hogy a közepe alacsonyabban legyen, a széle körben pedig magasabban. Betettem a sütőbe és lennebb vettem a lángot, figyelve a hőmérőt. 140 fokon hagytam 1 órát sülni, majd lezártam a lert. Lesz, ami lesz alapon, otthagytam a sütit a csukott sütőben és lefeküdtem. Ott hűlt ki. Reggel izgatottan vettem ki, ellenőriztem nem-e esett össze, vagy égett meg? De nem! Tökéletes lett! Kívül ropogós habcsók, belül puha, krémes.
   
     3 dl natúr tejszínhez tettem
     2 ek vaníliás porcukrot, habbá vertem és a tortára kentem. Eperrel díszítettem. Megjegyeznem még, hogy ezután már csak natúr tejszínt fogok használni, össze sem lehet a friss ízét hasonlítani más típusú tejszínekkel.



10 megjegyzés:

  1. Biztos nem bírtam volna ki egész éjjel, hogy ne kóstoljam meg. Karakter vagy :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem nyithattam ki a sütőt, ott kellett kihűlnie:)

      Törlés
  2. Olyan jól néznek ki ezek a pavlovák..valahogy mégsem tudok megbarátkozni a habcsók miatt:)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jól néz ki, nekem is nagy kedvencem a Pavlova. Az epret fel szoktam szeletelni, könnyebb fogyasztani, és kivit is teszek mindig rá :),. Én így készítem:

    http://relaxotour.blogspot.com/2011/04/pavlova-orias-habcsok.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezentúl én is fölszeletelem. Igazad van, könnyebb úgy fogyasztani. Na de mindig tanulunk:) köszi:)

      Törlés
  4. Valahogy még az én pályafutásomból is kimaradt, pedig annyira guszta! Lehet, hogy ihletet adtál az elkészítéséhez! :)

    VálaszTörlés
  5. Wooow, az a felső fotó nagyon klassz - kedvet is kaptam a Pavlova sütéshez! (még soha nem sütöttem Pavlovát, itt az ideje - remélem sikerül:))

    VálaszTörlés
  6. Akkor itt az ideje Gabriella:) sikerülni fog!

    VálaszTörlés