.

2013. március 18., hétfő

Avokádó krém

Nem voltam barát az avokádóval. Most már tudom, hogy csak a tudatlanság volt az oka. Nem tudtam mit is kezdjek vele.
Ez életem második avokádó vásárlása. Az első évekkel ezelőtt volt, amikor megjelent. Egyet vettem, hogy megkóstoljuk, lássuk mi is az. Megpucoltuk, megkóstoltuk és egyszerre köptük ki. Ahogy volt ment a kukába. Megállapítottuk, hogy íztelen, ehetetlen és soha többet nem veszünk.
Hosszú évek kellett elteljenek, hogy újra vegyek egyet. Azóta sokféle receptet láttam, lejegyeztem.
Bevallom, kikavartam a krémet és valahogy nem ízlett, aztán még tettem egy kis borsot, sót, még egy kevés citromlevet, aztán azt mondtam ez igen! Így már finom volt és ami nagy szó, hogy pirítóssal a gyermekek is megették:-).
Olvastam valahol, hogy ha a magot visszatesszük a krémbe,  nem változtatja meg a színét. Így tettem. A mag-e vagy nem, nem tudom, de a maradék krém másnap is ilyen szép zöld volt.


1 avokádó
1 cikk fokhagyma
kevés zöldhagymaszár
kevés joghurt
1 főtt tojás lereszelve
citromlé
só, bors

A puha avokádó húsát összetörtem, beletettem a zúzott fokhagymát, az apróra vágott hagymaszárat, a reszelt tojást és kevés joghurttal krémesre kavartam. Ízesítettem sóval, borssal, ízlés szerint citromlével. Pirítóssal fogyasztottuk.

20 megjegyzés:

  1. En is nemreg fedeztem fel,h szeretem,most alig tudok megvalni tole:) Finom lehet a tied!En itt kezitettem el:http://ciocolatacuzahar.blogspot.ro/2013/03/concursuri-si-o-reteta.html?showComment=1363619909469

    VálaszTörlés
  2. Erre mondják, hogy az ember mindig tanul valamit: ezt a magos dolgot még sosem hallottam. De érdekes módon - nem tudom, mitől függ - néha előfordult, hogy megbarnult, néha meg nem. Szóval, majd ezt a trükköt is kipróbálom.

    Különben az is érdekes, hogy a legtöbben így jártak az avokádóval. Én is. De pontosan, ahogy írod, a tudatlanság volt a fő baj. Szerintem ti is, én is valami citrus-féle ízt vártunk tőle, és ez oylannyira furcsa volt ahhoz képest, hogy nem tudtunk, mit kezdeni vele. Másodjára - szintén évekkel az első eset után - már céltudatosan vettem, és azóta imádja az egész család, sokféle módon. :)
    Ez a te változatod is nagyon finom lehet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan, ahogy írod. Egy új gyümölcstől csakis egy finom ízt vár el az ember, aztán jött a csalódás.
      Látom nem én vagyok az egyedüli aki megjárta:-) fel kellett nőjünk ehhez a gyümölcshöz:-) ezentúl majd bátrabban fogok kísérletezni én is.

      Törlés
  3. Hát én is pont úgy jártam évekkel ezelőtt, mint ti, csak én még azóta se tettem próbát:) De a színe csábító:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyszer vedd rá magad és próbálkozz újra. Tudod hogy mondják:-) legalább kétszer meg kell kóstolni amit nem szeretünk és ha akkor sem jött be, akkor nem kell erőltetni:-)

      Törlés
  4. Voltam egy főzőiskolában, ott készítettünk Guacamole-t,isteni finom volt.Mikor megpucoltuk egyből lime levét kifacsartuk és azzal locsoltuk meg,hogy szép zöld maradjon a színe.Olíva olajjal, és tejszínnel kevertük ki,izésítésnek só, bors, lila hagyma, vagy sonka hagyma ment még bele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lime levével meg olíva olajjal is ki kell próbáljam, más íz. Köszi:-)

      Törlés
  5. Máris indulok a konyhába és elkészítem az avokádó krémet, mindenki jó tanácsát figyelembe véve.
    Az avokádóval mi is úy jártunk, mint mások, de mára már megbarátkoztunk vele.

    VálaszTörlés
  6. Képzeljétek el, az én drága nyugdíjas korú szüleim (63 évesek) rá vannak kattanva az avokádó krémre! Olyan szintem szerették meg, hogy jelenleg a konyhájukban kettő darab avokádó mag lóg bele egy vízzel teli pohárba, mert az internet azt írta, hogy így ki fog csírázni és indulhat az avokádó termesztés!!! Soha nem gondoltam volna, hogy ez a különleges és ízesítés nélkül valóban ehetetlen növény ennyire megbabonázza őket!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen érdekes, hogy ennyire bejött nekik:-) kíváncsi lennék, hogy kihajt-e a magból valami, mert eléggé keménynek tünt:-)

      Törlés
  7. Én most igyekszek a ti tapasztalataitokból tanulni, így fogom elkészíteni életem első avokádó krémjét! :) A képet és a hozzávalókat elnézve finomnak gondolom, remélem, a családnak is ízleni fog! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is az első lesz? Akkor nem voltunk egyedül vele:-) próbáld ki,ízesíted majd ahogy érzed, én is így tettem. Egy gyümölcsből nem lesz sok, éppen egy szeletnyi jutott mindenkinek kóstolóból.

      Törlés
  8. Elkészítettem és posztoltam is a blogomon. Nagyon finom lett,a férjem is megdícsérte!
    Köszönöm a receptet!

    VálaszTörlés
  9. Azt hiszem nekem is kellene egy kis bátorság hogy kipróbáljam mert még sohasem készítettem avokádó krémet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy darabbal kipróbálhatod, nem sokat veszítesz, de nyerhetsz...egy új ízt:-)

      Törlés