.

2013. március 5., kedd

Gyümölcsös oroszkrém torta

Azt mondják ne kísérletezz, ha másnak kell. Most mégis megcsináltam és jól tettem.
A lányom egyik barátjának a szülinapjára készítettem ezt a tortát. Annyit mondott a megrendelője, hogy gyümölcsös, tejszínes,  ne túl édes és kerek legyen.
A sokat hallott oroszkrémet készítettem el, inspirálódva az internetről innen is, onnan is egy kicsit.
A lányom vett részt a bulin. A torta mind elfogyott, mindenkinek ízlett. Kell ennél több? :-)


5 tojásból készítettem hozzá a piskótát, amit kihűlés után 3 lapra vágtam.

A krémhez:
4 tojás sárgáját
20 dkg cukorral
3 csom. vaníliás cukorral és
1 citrom reszelt héjával gőz fölött sűrűre főztem.

4 tojásfehérjét kemény habbá vertem
2 narancsot megpucoltam, cikkekre szedtem, apróra vágtam
2 kiwit megpucoltam, apró kockákra vágtam
50 dkg mascarpone
2 ek zselatin

6-7 dl habtejszín

A zselatint kevés vízben feloldottam, a mascarponéba kavartam, majd a sárga krémbe vegyítettem. Beletettem a gyümölcsöket is, majd a tojáshabot is beleforgattam.
Az alsó lapra kentem a krém felét, rá egy adag tejszínhabot, piskóta következett, majd a maradék krém, tejszínhab és újra piskóta.

Annyit tanultam, hogy következőben karimát teszek a torta köré, mert jobban megtartja a krémet. Így sem volt nagy baj, csak egy kissé megfolyt a szélén, amit vissza kellett simítanom.

Az összeállított torta estétől másnap délig pihent a hűtőben, szépen összeállt.

Két nagy kocka csokit mikróban megolvasztottam, zacskóba öntöttem, a sarkára pici lyukat vágtam és sütőpapírra formákat rajzoltam, írtam. Hamar megszilárdult, mehetett rá a tortára.
Tejszínhabbal, narancs szeletekkel és a csokival díszítettem.


26 megjegyzés:

  1. Mondtam már hogy profi vagy? Ha nem akkor most mondom! Nagyon szép a tortád arról már nem is beszélve hogy szívesen megkostoltam volna!:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva:-) mi is szívesen ettünk volna belőle:-)

      Törlés
  2. A krémbeli nyers tojásfehérje hab ellenére nagyon szívesen megkóstolnám. Nagyon szép lett. Éhes szájakért kiált :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. El is tüntették már azok a szájak. Köszönöm:-)

      Törlés
  3. Nekem sem kéne több, csak egy szeletke! Na jó, és talán még egy, maradjon másnak is belőle:)) Ügyes vagy , szép lett nagyon!

    VálaszTörlés
  4. Ez a legfontosabb értékmérő, és miért is ne lehetne bátran újítani? Főleg egy olyan gyakorlott konyhatündérnek, mint amilyen Te vagy! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Újítani azt lehet, csak éppen jól is süljön el a végén:-) köszi,kedves vagy! :-)

      Törlés
  5. Gyönyörű a torta!!! Nagyon ügyes vagy, és szinte szakmabeli, mármint nem velem, hanem egy cukrásszal!!!:-)) Recept mentve!:-))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pontosan azon gondolkodtam, miért is nem mentem fiatalon cukrász iskolába? Akkor eszembe sem jutott:-)
      Köszönöm, hogy jöttél!

      Törlés
  6. Nagyon szép lett!! Szeretem ezt a tortát.

    VálaszTörlés
  7. Mestermű! A legjobb cukrászdák is megirigyelhetnék, olyan szép lett. Ne csodálkozz, ha ezek után majd jön a többi megrendelés is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Nea, nagyon kedves vagy. Szívesen sütök:-)

      Törlés
  8. Ez igen! Nagyon szép, és nagyon finom. :)

    VálaszTörlés
  9. Szerintem ízlett az ünnepeltnek:) Nagyon ügyes vagy:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A lányom szerint mindenkinek ízlett, el is fogyott:-) köszönöm:-)

      Törlés
  10. Gyönyörűek a tortáid, csodaszép lett ez is! :) Amikor nem magunknak sütök, én sem szeretek kísérletezni, de ez most nálad nagyon bejött, nagyon mutatós és biztosan finom is lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Hankka:-) szerencsére bejött, hanem maradt volna nekünk, nem bánta volna senki:-) a fiúnak meg sütöttem volna mást. Gyakorlat:-)

      Törlés
  11. Jaj de ügyi vagy!Mondtam már hogy az egyik kedvencem az oroszkrém torta? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon finom a krém. Legközelebb magunknak is elkészítem :-)

      Törlés
  12. De régen ettem oroszkrém tortát! Pedig régebben abszolút kedvencem volt! A cukrászdás változatoktól kiver a víz (tisztelet a kivételnek), úgyhogy nem marad más hátra: MEG KELL SÜTNÖM OTTHON! Köszi a szuper receptet:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A cukrászdai sütik nagyon egylére mennek, egyforma ízük van. Próbáld ki, megéri:-)

      Törlés
  13. Nagyon szép lett! Szuper ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  14. Hajni, nagyon szép tortát készítettél, nagyon ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés