.

2013. június 3., hétfő

Kombe savanyú káposztával

Leves után második fogásnak készítettem. Pihe-puha kelt tészta, amit bármilyen töltelékkel tölthetünk. Nálunk most búcsú volt a savanyú káposztától, így ez került bele egy kevés füstölt kolbász társaságában.
A receptet már régebb a menükonyháról mentettem ki. Köszönet érte, nagyon finom!

A tésztához:
60 dkg liszt
3,5 dl tej
1 dl víz( nálam savó)
1 kk cukor
1 kk só
2,5 dkg élesztő
10 dkg vaj
5 ek olaj

A töltelékhez:
40 dkg párolt savanyú káposzta
15-20 dkg füstölt kolbász
2 ek tejföl

Tetejére:
1 tojás
vegyes magok

A tejet meglangyosítottam, elkavartam benne a cukrot és belemorzsoltam az élesztőt.
A lisztet kimértem, beleszórtam a sót, összegyúrtam az élesztős tejjel meg a savóval.
Közben a vajat megolvasztottam és az olajjal elkavartam, a töltelékhez a káposztát  olajon kevés víz hozzáadásával megpároltam, őrölt köménymaggal, pirospaprikával ízesítettem, majd belekarikáztam a kolbászt is. Miután kihűlt belekavartam a tejfölt.
A megkelt tésztát 3 részre osztottam. Az első darabot vékonyra kinyújtottam, megkentem az olvasztott vaj felével

 a második kinyújtott lappal befödtem, erre szórtam a tölteléket,

 majd ráhelyeztem az utolsó lapot is, ezt is megkentem az olvasztott vaj maradékával. Itt jön a hajtogatás pontosan úgy, mint a hájas tésztánál:

Először fentről lehajtom a tészta közepéig, majd lentről föl.

Aztán jobbról is behajtom, majd ugyanúgy balról. 

A találkozásnál össze kell csipegetni, de nekem nem nagyon állt össze, mivel jól lekentem vajjal és csúszott el a tészta. Amennyire tudtam összecsíptem és a tésztát  tepsibe emeltem de úgy, hogy a felső fele amit nem tudtam tökéletesen összecsípni, alulra került. Megfordítottam a tésztát.
A tészta tetejét éles késsel bevágtam,  majd letakarva meleg helyen 1 órát kelesztettem.


Tetejét felvert tojással lekentem, vegyes magkeverékkel megszórtam.
Előmelegített sütőben 180 fokon 35 percet sütöttem.

15 megjegyzés:

  1. Már én is kinéztem Tündénél, nagyon ínycsiklandozó lett nálatok is! :)

    VálaszTörlés
  2. Én ezt a tésztát nem ismerem, pedig nagyon guszta és igen finom lehet! Majd igyekszem pótolni a lemaradásomat mert nagyon tetszik!:-)

    VálaszTörlés
  3. Úgy elkalandoztam mert annyira tetszik hogy most nem tudom írtam-e már? Még eddig nem kóstoltam nem ismertem ezt a finomságot, de rövidesen bepótolom a hiányosságomat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jobb kétszer mint egyszer sem:-)
      Jó nagy ez az adag Éva. Mi négyen ettünk belőle és még másnap reggelire is maradt, de nagyon finom puha marad a tésztája. Megéri kipróbálni.

      Törlés
  4. Imádom, mindenféle töltelékkel, és ez a savanyú káposztás-kolbászos is isteni lehet! :) (Juhtúrós-kolbászost és zserbó-kombet sütöttem már, nagyon finom étel!) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez a zserbós felkeltette az érdeklődésemet, meg is nézem nálad:-)

      Törlés
  5. Nálunk is nagy sikere lenne :) Jujj de szuper ez a recept :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg finom Millye. Nálam a következő kolbász mentes lesz, a lányom miatt. Simán juhtúrót tejföllel kikavarva, vagy bármi más is mehet bele.

      Törlés
  6. Örülök, hogy elkészítetted és hogy ízlett!!! Nálunk változatlanul nagy kedvenc!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük, nagyon jó étel! Van még sok finomság kimentve, csak tudjak sort keríteni mindenre:-)

      Törlés
  7. Remek egy tészta. Édes káposztával is jó lesz biztosan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem bármivel jó, édes káposztával is.

      Törlés