.

2013. szeptember 1., vasárnap

Vasárnap Vánczával- Puncstorta, krémmel

  Hétvégére most ezt a különleges puncstortát választottam a Váncza-projektből. Megtetszett a vastag krémréteg benne, a rózsaszín cukormáz pedig egy kihívás volt számomra. Élvezettel készítettem, úgy is ettem. Nagyon finom!
  Szépséghibája, hogy az oldala egy kissé hepehupás lett, mivel a krém nem volt tökéletesen kihűlve és én nagy ügyesen rávakoltam a cukormázat. Na de már nem sokat tudtam tenni, simítottam vissza amíg nem kezdett kötni, aztán ilyen lett.
 Vendégek is ettek belőle, mindenkinek ízlett.


A piskótához:
20 dkg cukrot
6 tojás sárgájával habosra kavartam. Utána részletekben
12 dkg liszttel kevert
1/2 csom. sütőport és
6 tojás keményre vert habját adtam hozzá.
A tésztát 26 cm-es tortaformába öntöttem.190 fokra előmelegített sütőbe tettem, így sütöttem 10 percet, majd 170 fokra visszavéve még 20 percet.
A kihűlt tésztát három részre vágtam.
Az alsó lapot kevés rumos teával meglocsoltam, baracklekvárral kentem meg jó vastagon. Ráhelyeztem a második lapot. Ezt is kissé, meglocsoltam.

A krémhez:
1 csom. vanília pudingport
2 dkg liszttel
10 dkg cukorral elkavartam, felöntöttem
1/2 l tejjel és kavargatva sűrűre főztem.
2 tojásfehérjét kemény habbá vertem, beleforgattam a forró pudingba és a meglocsolt piskótalapra simítottam.
Beborítottam az utolsó lappal. Ezt is kissé meglocsoltam. Ezután kell hagyni teljesen kihűlni, mielőtt a cukormázat rákennénk.

Hideg cukormáz:
30 dkg átszitált porcukrot elkavartam
2 tojás fehérjével és
1/2 citrom kicsavart levével.
Miután kézzel az egész porcukrot beledolgoztam, vettem a mixert és kemény, sűrű habbá vertem. Időközben egy csepp piros ételfestéket cseppentettem bele, ettől lett rózsaszín.

Rásimítottam a torta tetejére, majd fogtam az egész művet és betettem a sütőbe. Légkeverésre állítottam 50 fokra, a sütő ajtaját kinyitottam egészen és 10 percet így szárítottam, majd a hőt lekapcsoltam és még 5 percet szárítottam.
A hab fényes lett és kopogósra száradt, habcsókkal lett bevonva a torta:-)

Megj:
   A recept hosszúnak tűnik, de nem nehéz elkészíteni,  élvezet vele dolgozni.
   Az eredeti, 1936-os recepttől annyiban tértem el, hogy a krémben a cukrot csökkentettem 15-ről 10 dekára. A baracklekvárt pedig kevés cukorral főztem be, így a savanykás íze tökéletesen harmonizált a cukormázzal.


23 megjegyzés:

  1. Imádom a puncs torta minden változatát. Ez is nagyon finom lehet, nem is csodálkozom, hogy ízlett a vendégeknek.

    VálaszTörlés
  2. El is hiszem, hogy izlett a vendégeknek! Guszta lett nagyon.

    VálaszTörlés
  3. De nagyon jól néz ki, nagyon finom lehet a lekvárral és a vastagon töltött főzött krémmel! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó párosítás Hankka, érdemes kipróbálni:-)

      Törlés
  4. Annyira szép lett:))
    ... és így teljes adagnál sokkal szebben lehet fotózni is, na persze nagyon ügyesen készítetted el is:))

    ui: Képzelt ma sütöttem meg a könyvből az utolsó 7 db mignonokat és ezzel vége is a Váncza-sütésnek.
    Már csak a posztolások maradtak és kész:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eljött ez is Mónika, hogy végére értél a projektnek. Én nagyon örülök, hogy nekifogtál, hogy végigcsináltad. Így megismertetted velünk igazán közelről ezeket a finom süteményeket.
      Köszönjük

      Törlés
    2. Én köszönöm hogy velem tartottatok:))

      Törlés
  5. Isteni Barbie-torta :) Nagyon szeretem a puncs tortát, bezzeg a puncs fagyi nagyon nem, de ez most a torta!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg olyan babás:-) gondoltam a gyenge színe nem is fog látszani a képen:-)

      Törlés
  6. Gyönyörű lett, akár szülinapi tortának is beillene:) Nem igazán szeretem a puncsos sütiket, de mindenképpen megkóstolnám, annyira jól néz ki:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez igazán egy finom krémes, lekváros piskóta roppanós habcsókba bugyulálva:-) szerintem ízlene neked :-)

      Törlés
  7. Nekem külön tetszenek a hepehupák, olyan rusztikus lett tőle a torta. Na és az a krém réteg benne... Nekem ez az igazi házi süti.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igazán rusztikus lett:-), na de házi gyártmány:-)

      Törlés
  8. Csodaszép tortát készítettél! :) Élmény lehet hozzád elmenni vendégségbe mert sok finomságot készítesz!

    VálaszTörlés
  9. Semmi szépséghibája nincs a tortának, nagyon szép és biztosan finom is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Csak én tudtam, hogy milyen kellett volna legyen, másnak nem tűnt fel a bibi:-) az íze az finom volt.

      Törlés
  10. Itt is csak csodálni tudom, csábító!

    VálaszTörlés