.

2013. január 9., szerda

Csöröge

Gyerekkorom emléke. Valamiért nem is készítettem, inkább a fánkokat részesítettük előnyben. Mostanában  egymás után jelennek meg a fánkok a blogokon, hát elfogott engem is a láz, de valahogy a csöröge jutott eszembe, hát ezt készítettem.
Ha kedve kaptok hozzá, csak rajta, próbáljátok ki! Langyosan a legfinomabb, de kihűlve is finom, puha maradt a tésztája.
Ki lekvárral, ki porcukrosan fogyasztotta, kinek ahogy jólesett:-)
Ezzel a recepttel benevezünk Illéskrisz jatékára.


25 dkg liszt
1 kk cukor
5 dkg vaj
3 tojás sárgája
1 csipet szódabikarbóna
1 kk ecet
3 ek tejföl
1 csipet só

Olaj a sütéshet
Vaníliás porcukor

A lisztet a sóval elkavartam, a vajjal elmorzsoltam. A szódabikarbónát rátettem, az ecetet ráöntöttem, felfuttattam. Hozzáadtam a többi hozzávalót és puha tésztát gyúrtam. Addig kell gyúrni, amíg a tészta leválik a kezünkről. Ez nálam majdnem 10 percet igényelt. Ekkor egy kisebb lábost mikróban megmelegítettem, a tésztát leborítottam vele és fél órát hagytam pihenni. Ezután kb. 3 mm vastagra nyújtottam, kétujjnyi széles csíkokra vágtam, majd keresztben  is elvágtam kb.7 centinként.
Közepükbe is hosszan belevágtam és az egyik végét szépen áthúztam a lyukon.

Bő, forró olajba 3-4 darabot tettem egyszerre, aranysárgára sütöttem.
Melegen vaníliás porcukorba forgattam.

23 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Bármikor jöhetsz mandala, csak éppen előre szólj, szívesen sütök. Ebből már hírmondó sem maradt:-)

      Törlés
  2. Anyukám mindig ipari mennyiségben sütötte, imádjuk, mégis ritkán sütök. Ez nagyon szép lett, nekem baracklekvárral az igazi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is az anyukám csörögéje él az emlékeimben. Nem is tudom, miért maradt ki, hisz annyira finom.
      Meglepett, hogy a lányom lekvárral ette, de így látom, hogy nem az egyetlen:-)

      Törlés
  3. ezer éve ettem utoljára :-) imádom :-) nagyon guszta lett :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt a farsang, elő a csörögével!:-)
      Köszönöm:-)

      Törlés
  4. Dédikém sütötte régen,nagyon szeretem ! Nagyon guszta lett,most nagyon meg kivántam:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, hogy majdnem mindenkiben emlékeket idéz föl a csöröge. Azt jelenti, hogy régen többet sütötték, mint most, pedig olyan finom! :-)

      Törlés
  5. Apukám kedvence volt... Sokszor rendelte Anyukámtól. Én is sütöttem néhányszor, de valahogy ritkán kerül rá sor. Most, hogy eszembe juttattad, betervezem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A farsangos időben legalább megsüthetjük, így felidézve a múltat is.

      Törlés
  6. Én is így sütöm csak egész tojással, persze abból csak egyet teszek bele, mert a nagyi azt mondta, hogy a tojás fehérjétől roppanós lesz a külseje, viszont ecetet soha nem tettünk bele, az mitől jó? Gyerekkoromban milyen gyakran ettük. Nem kellett hogy farsang legyen, ettük télen, nyáron, tavasszal, ősszel. Egyszerű, olcsó édesség volt nekünk gyerekeknek ezelőtt 50 évvel. A hétvégén csöröge sütés lesz, mert az unokáknak is meg kell ismerni ezt a finomságot és őrizni kell hagyományainkat. Lehet, hogy hosszú voltam, de bennem is emlékeket idézett fel. Éva

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen többféle képen lehet készíteni, ez nekem egy régi recept, édesanyámtól örököltem:-)
      Az ecet felfuttatja a szódabikarbónát. Ha nem ecet, akkor citromlével ugyanezt a hatást lehet elérni. Ettől lesz majd olyan hólyagos miután megsült.
      Örülök, hogy hosszú voltál, gyere máskor is:-)

      Törlés
  7. Drága Jó Nagymamám hányszor sütötte ezt a finomságot nekünk a nyári nyaralások idején! De rég volt...Igazi népi desszert, hagyományosan magyar és bizony ezeket a hagyományokat ápolni kell, tovább kell adni a következő nemzedéknek! Örülök, hogy elkészítetted, kicsit nosztalgiáztam...valóban langyosan a legfinomabb, porcukorral leszórva:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó, hogy mindenkiben felidéződtek a régmúlt emlékei. Mit nem tud egy egyszerű csöröge:-)
      Így van, tovább kell adnunk a gyerekeinknek és reméljük, majd valamikor Ők is szertettel fognak emlékezni ránk.

      Törlés
  8. Én a lekvárba mártogatós verzióra szavazok! Természetesen fincsi, házi barackdzsemmel! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ki ahogy kéri, van itt minden. Csak tessék, tessék! :-)

      Törlés
  9. Én ezt annyira, de annyira imádom! Gyerekkoromban ettem ilyet nagyon sokat, mert a fogadott nagymamám (az egyik szomszéd néni, aki nagyon sokat vigyázott rám, amíg a szüleim dolgoztak) olyan sokszor sütött nekem csörögét... Ő mindig kakaós porcukorba forgatta - én pedig egyszer úgy belakmároztam belőle, mert forrón ettem - olyan beteg lettem utána. Ettől függetlenül örök kedvenc maradt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kakaós porcukorral még nekem is új, de fincsi lehet:-) majd kipróbáljuk így is!

      Törlés
  10. Megint éhesen nézelődök, és megint micsoda finomságot látok nálad! :) Régen készítettem már, jó, hogy eszembe juttattad! :) A tieid istenien néznek ki! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi hankka! Jó néha a régi recepteket is előszedni! :-)

      Törlés
  11. Sokkal jobban szerettem, mint a sima fánkot. Nagyon szépek lettek:)

    VálaszTörlés
  12. nagyon jól néznek ki!!! :) Én még sose csináltam se fánkot se ezt a csörögét. Nem tudom miért mindig macerásnak gondoltam. Mennyi idő elkészíteni?

    VálaszTörlés