2013. augusztus 20., kedd

Mascarpones barackos torta

A hőség nagyon kitartó az idén, de a szülinapokat attól meg kell ünnepelni, sőt még ilyenkor torta is dukál. Eleget gondolkodtam, hogy ne legyen se vajas, se tejszínes a meleg miatt, mert még el is kell szállítanunk. Így esett a választásom a nemrég készített körtés torta krémjére. 
26 cm-es tortaformában három tojásos piskótát sütöttem. Kihűlés után kettévágtam. A krémhez dupla adag tejszín ízű pudingot főztem, kihűlés után mascarponeval habosra kavartam.
A középső réteghez öt darab őszibarackot összeturmixoltam egy kevés vízzel, majd egy kis tasak zselatint feloldottam két dl turmixban, majd az egészet összekavartam. Egy lapos tálra töltöttem belőle, dermedés után innen vágtam ki a szív formával, ezzel díszítettem a tortát. A megmaradt turmixot hűtőbe tettem, hagytam kissé dermedni.
  Az összeállításhoz az alsó lapra kentem a krém egy részét, rá a gyümölcspürét. Hagytam amíg megdermedt, kb 15 perc. A maradék barackot a maradék krémmel összekavartam, ezért lett más a színe, ennek egy részét kentem a pürére és befödtem a második piskóta lappal. Bevontam a megmaradt krémmel és díszítettem.
Az utolsó darabot tudtam lencsevégre kapni, ilyen réteges volt.
  Könnyed, üdítő torta volt, jól is esett falatozni az árnyékban:-)

22 megjegyzés:

  1. Nagyon finom lehetett ezzel a krém összeállításoddal. Szép és finom!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Éva! Jó, hogy újra itt vagy:-)

      Törlés
  2. Ezt megcsinálom pénteken a vendégemnek. Nekem is van egy sütemény maracujás kocka, de bármilyen barackból meg lehet csinálni, fennt van a blogomon.Receptet elvittem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mindenkinek ízlett, ajánlani tudom. Megnézem a sütidet:-)

      Törlés
  3. Istenien hangzik!! Boldog születésnapot a 14 évesnek! :)

    VálaszTörlés
  4. Pikáns ízvilág. A mascarpone jó minden gyümölcshöz. Kreatív voltál Zolikám! Minden jót a szülinaposnak.

    VálaszTörlés
  5. De szep:) Isten eltesse az unnepeltet:)Bocsi az ekezethianyert:)

    VálaszTörlés
  6. Csodaszép és könnyed nyári torta, én is elfogadnám:) Boldog szülinapot kívánok az ünnepeltnek:)

    VálaszTörlés
  7. Boldog születésnapot kívánok az ünnepeltnek! A torta nagyon guszta lett! :)

    VálaszTörlés
  8. Gyönyörű torta. Ha ez volt az utolsó szelet, akkor úgy gondolom, nekem megint nem maradt ... :( Boldog szülinapot a szerencsés torta-tulajdonosnak!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos ebből nem maradt, hamar szétosztották. De csak egy szavadba kerül, na gyere:-)
      Köszönöm!

      Törlés
  9. Boldog születésnapot az Ünnepeltnek! :) Finom és szép tortával ünnepeltetek. :)

    VálaszTörlés
  10. Hmmmm, mennyeien néz ki! Kipróbálós!!! :-)

    VálaszTörlés