.

2014. január 10., péntek

Aszalt szilvás saláta

Kipróbáltam az aszalt szilvát salátába is. Annyira jó volt, hogy nem tudtam betelni vele, csak még egy falás, aztán még egy. Laktató ízbomba, megéri kipróbálni.

Hozzávalók: 20 dkg csirkemell, 15 dkg főtt cékla, 5 dkg aszalt szilva,  2 tojás,  2 evőkanál majonéz, 1 evőkanál tejföl, 1 evőkanál citromlé, olaj,só, bors.

Elkészítése: A céklát megfőzzük, kihűtjük, meghámozzuk és csíkokra szeleteljük. A csirkemellet csíkokra vágjuk, kevés olajon mindkét oldalát megsütjük, sózzuk, borsózzuk. A szilvákat egyenként felcsíkozzuk hosszában, a tojásokat keményre főzzük, megtisztítjuk, cikkekre vágjuk. A majonézt, a tejfölt, a citromlevet összekavarjuk. Az öntetet az egyik tojással, a céklával, a hússal és a szilvával összeforgatjuk. Ízlés szerint még sózzuk. A maradék tojással díszítve tálaljuk.

16 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jó, hétfőn hozzák anyósomék a céklát, és tutira kipróbálom, mert az összes hozzávalóját imádom. Köszönöm az ötletet!

    VálaszTörlés
  2. Én is szeretem a salátákban, nagyon feldobja az ízvilágát!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, hogy az aszalt szilva mindenen dob egyet. Lehet leves, főétel vagy saláta. Nekem nagyon bejön.

      Törlés
  3. Nekem való ez a saláta mert minden benne van amit szeretek :)

    VálaszTörlés
  4. Minden alkotórészét szeretem így együtt is biztos nagyon finom!

    VálaszTörlés
  5. Olvastam már Nálatok jónéhány finomságot, de ez igazán über-szuper fantasztikus!!!

    VálaszTörlés
  6. Isteni finom lehet, az aszalt szilva kellemes édes mellékízt ad neki és a színe is olyan étvágygerjesztő:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A színe nekem is nagyon tetszett:-) az íze is fincsi:-)

      Törlés
  7. Ó, micsoda étek! Előbb furcsának találtam az aszalt szilvát benne, aztán elképzeltem- s bizony szeretném!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jó bele a szilva. Enyhe savanykás-édes ízt ad, finom így együtt.

      Törlés
  8. A sült husival még a fiúk is biztosan szívesen megennék, nagyon guszta, igazi szín- és ízkavalkád! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet húsosabban is, ki ahogy szereti:-)
      Köszi:-)

      Törlés