.

2013. január 30., szerda

Sajtos tallér

Nálunk felé pászka a neve :-)
Nagymamámtól örököltem a sütőt, még a tavaly, de ezidáig nem próbáltam ki. Sajnos Ő már nincs köztünk, hogy a receptet is megkérdezhettem volna.
Több receptet megnéztem az interneten, szakácskönyvekben, végül az alapokat látva alkottam egyet.
Sajtos, ropogós, finom. Ebből az adagból 30 darab lett.




50 dkg liszt
15 dkg reszelt sajt
1 tojás
10 dkg vaj
1/2 csom. sütőpor
1 púpozott kk só
1 /2 kk őrölt köménymag (mert csak így eszik meg:-))
tejföl

A lisztet tálba szórtam, ráhintettem a sót, köményt, sütőport, sajtot. Összekavartam, majd hozzáadtam a puha vajat, a tojást és annyi tejfölt, amíg  jól gyúrható tésztát kaptam.
Diónál picivel nagyobb gombócokat formáztam, kissé meglapítottam, majd a felforrósított sütőbe helyeztem. A sütő forró kell legyen mindkét oldalán.
Egy percet egyik oldalon, megfordítottam és a másik oldalon is szép aranysárgára sütöttem. Könnyedén kipottyant a formából.
Egy abroszra rakosgattam egymás mellé amíg kihűltek, majd műanyag zacsiba tettem őket.

24 megjegyzés:

  1. Irigykedek most egy kicsikét,ezért a sütődért! Nagyon-nagyon régen ettem ilyet,pedig nagyon szeretem:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kincsként őrzöm ezeket a rám hagyott régiségeket. Remélem, majd én is tovább tudom adni a gyerekeimnek, esetleg az unokámnak(ha majd lesz:-)).

      Törlés
  2. Nekem is van egy hasonló sütőm, csak négyzet alakú, s nagyobb, én a kolozsvári házinénimtől kaptam annak idején, receptet is adott hozzá, de még soha nem próbáltam ki. Ő annak idején, fiatal korában abból keresett plusz pénzt a konyhára, hogy pászkát sütött eladásra, sokat - sokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehetne sütni, de eléggé időigényes, meg utána van elég takarítani való:-)
      Majd próbáld ki a Tiedet, kíváncsi vagyok a receptjére.

      Törlés
    2. Megkaphatnam a receptet?

      Törlés
  3. Jaj de szuper :) Gofri sütőben is megsüthető? Nekem sajnos nincs ilyen sütőm :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem meg gofri sütőm nincs:-) de utána keresgéltem a neten és találtam olyat, aki gofri sütőben sütötte és jó lett.

      Törlés
  4. Sziasztok!

    Nekem egy nagy, szögletes öntöttvas sütöm van,és mivel szeretek kísérletezgetni így elég sokféleképpen készítettem már. Az alap receptem a következő :

    - 7o dkg liszt
    - 25 dkg sajt
    - 2o dkg zsír
    - 2 db tojás
    - 2 doboz tejföl, vagy joghurt, netán kefir a gyúráshoz
    - fél csomag sütőpor, vagy szódabikarbóna
    - ízlés szerint só és fűszerek

    ( A lisztekkel való kísérletezgetéseim során ami nagyon bevált az a kukorica liszt és a zabpehely liszt, de nem 1oo%-ban, hanem keverve sima fehér lisztel. Nekem a zabpehelyliszt és fehér liszt kombináció az ami viszi a pálmát, de a kukorica lisztes is nagyon különleges, viszont aki diétázik az tönköllyel, rozzsal vagy bármilyen lisztel elkészítheti.

    A Zsírral való próbálkozásom akkor hozta a legjobb eredményt amikor felesben tettem bele a zsírt és a margarint, vagy vajat. 1o dkg zsír, 1o dkg vaj, vagy margarin.

    És ami a lényeg bátran ízesítsétek!
    Bármivel, bors, kömény, majoranna, oregánó, bazsalikom, zsálya, kakukfű, fűszerpaprika, chili, spenót, sóska, medvehagyma,pirított hagyma. Ha a friss zöld fűszereket megdinsztelitek egy kis zsiradékon akkor zöld tésztát kaptok, ha csak simán felszeletelitek a sóskát spenótot, petrezselymet, akkor csak zöld darabok lesznek a tésztában, de nem annyira intenzív ízzel jönnek elő sütés után, mintha dinsztelten kerültek volna bele.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük, hogy ezt a hasznos információt megosztottad velünk. Köszönöm a receptet is, ki fogom próbálni. Izgalmasak ezek az ízesítések! Kísérletezni fogok majd velük:-)
      Jó éjszakát Neked!

      Törlés
  5. Mit nem adnék most egy-két tallérért, nagyon guszták! :) Igazi kincsek ezek a sütők, én is nagymamámtól örököltem meg egy hasonlót, és nagy becsben tartom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Milyen jó, hogy Neked is van! Ebben a sütőben eléggé nagy tallérok sülnek. Ha találnék egy kisebb formát, megvenném:-)

      Törlés
    2. Próbáld ki, hogy cseresznye nagyságú gombócokat teszel bele, 2 db-ot egyszerre egymástól egyenlő távolságra :)

      Nem tudom hol laktok, de vidéken kirakodó vásárokban illetve gondolom Pesti vagy vidéki nagyobb városokban, jól felszerelt háztartási boltokban lehet kapni öntött vas formát (pont ugyan olyan mint amilyen a mi ezer évesünk)! Habár elég húzós ára van 3-4ooo ft körül láttam.

      Törlés
    3. Köszönöm az ötletet, mindenképp kipróbálom. Ki kell tapasztalni:-)
      Nagyváradon lakunk, de nyitott szemmel járok:-)

      Törlés
  6. Anyukámnak pont u.ilyen sütője van, Ő szokott ilyen tallért sütni. Jaj, annyira imádjuk, csak kicsit szaporátlan ezzel az egy db-os sütővel készíteni - elég időigényes, emiatt mostanában már nagyon ritkán készíti. De annyira finom...!!! :P
    Nagyon szép tallérokat sütöttél Hajni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy embernek elég egy sütővel dolgozni egyszerre, legalábbis nekem elég volt:-) hosszabb időt vesz fel, de finom. Húsvétra újra hajrá! :-)

      Törlés
  7. Nálunk palacsintaszerü tésztát csinálnak és nem jár bele tojás.A forma négyszög alaku és négy tallért lehet készíteni vele.(kávéskanálnyit kell tenni minden részre) Isteni és papírvékony.

    VálaszTörlés
  8. Én Erdélyi születésü vagyok és csodálkoztam azon,hogy ilyen módon ahogy mi készítjük nem találtam receptet a neten.Mi is pászkának hívjuk

    VálaszTörlés
  9. Én elektromos ostyasütőt vettem, nagyon jó!csak ajánlani tudom!
    A törött csuklómmal a gázossal nagyon nehéz!

    VálaszTörlés
  10. Milyen márkáju az elektromos, mert mi vettünk, de itthon derült ki, hogy gofrisütő.

    VálaszTörlés
  11. Szeretném ha valaki leírná az eredeti pászka receptet. A nagyon vékony köménymagosra gondoltam. Felénk lakodalmakra szokták sütni. És érdekel hozza sütő is. Egyáltalán lehet kapni valahol?

    VálaszTörlés